reggeli dicséret

 „ Ha megtartóztatod szombaton lábadat, és nem űzöd kedvtelésedet szent napomon, és a szombatot gyönyörűségnek hívod, az Úr szent és dicsőséges napjá nak, és megszenteled azt, dolgaidat nem tevén, foglalkozást sem találván, hamis beszédet sem szólván: Akkor gyönyörűséged lesz az Úrban; és én hordozlak a föld magaslatain, és azt mívelem, hogy Jákóbnak, atyádnak örökségével élj; mert az Úr szája szólt!” Ézsaiás 58:13-14 Szeret engem Isten? Számítok neki valamit? Sokan gondolkodnak hasonló kérdéseken. Talán azért is mondhatjuk ezt, mert egyre inkább népszerű a természetfölötti. De min múlik az, hogy jó kapcsolatom legyen Istennel? A legjobb, ha oda fordulunk kérdésünkkel, ahol biztosan válaszra lelünk, vagyis a Bibliához. A Szent í rás szerint az ember és a Teremtő kapcsolata hasonló a mátkapár kapcsolatához. Ahol az Úr maga a vőlegény, az egyház pedig a menyasszony. Ez a hasonlat megmutat néhány dolgot. Először is, Isten szeret bennünket a legjobban...

Egyszer láttam egy családi filmet. Egy tini lány és a kisöccse már számtalan nevelőnőt a „sírba vitt” kiállhatatlan magatartásával. Aztán sokadikként megérkezett A NEVELŐNŐ, akit a nagylány gúnyosan csak „szolgáló”-nak nevezett, és ahol csak tudta, megszégyenítette. Holott ez a hölgy önzetlenül segített:  írni, olvasni tanította az analfabétákat, egyetemre járt, beteg édesapját gondozta, és hogy legyen egy kis pénze, elvállalta ennek a két rosszcsontnak a fegyelmezését, nagy szeretettel, odafigyeléssel. A szolga-szerep nem igazán található vágyaid között. Inkább szeretnél főnök lenni, mint beosztott. Csak jobban hangzik, hogy „input, output manager” vagy, mint az, hogy portás, nem igaz? (Remélem, nem botránkozol meg az alábbi kis összeállításon. Minden viccben van valami kis igazság.) Ma reggel ezt üzeni neked a te Istened: „Mint ahogy az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem, hogy Ő szolgáljon, és életét váltságul adja sokakért”  Máté 20:28...

„Ne aggódjatok tehát, és ne kérdezgessétek: Mit együnk? - vagy: Mit igyunk? - vagy: Mit öltsünk magunkra? Ilyesmikért a pogányok törik magukat; a ti mennyei Atyátok pedig tudja, hogy szükségetek van minderre. Keressétek először Isten országát és az ő igazságát, és mindezek ráadásként megadatnak majd nektek. Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért: elég minden napnak a maga baja." Máté írása szerinti evangélium 6:31-34 Az egész valahol annál a sumer asszonynál kezdődött, aki azt mondta egy napon a férjének: „Meguntam a ruhámat. Kérlek, vegyél nekem egy újat!” Azóta gondolja azt az emberiség, hogy az unalom elűzhető és a boldogság elnyerhető, ha valami újat veszünk. Valami új cuki-muki táska, vagy egy macsó hajzselé bizonyára fölvidít, és színt visz az életünkbe. Erről beszélnek legalább is a reklámok. Ha ezt a fogkrémet vesszük, akkor mosolygós lesz az önbizalmunk; ha azt a dezodort használjuk, akkor ellenállhatatlanok leszünk az ellenkező nem s...

„Dicsérjétek az Urat, hívjátok segítségül az ő nevét, hirdessétek minden népek között az ő nagy dolgait.Énekeljetek néki, mondjatok dicséretet néki, beszéljetek minden csudálatos dolgairól.Dicsekedjetek az ő szent nevében; örvendezzen szívük azoknak, a kik az Urat keresik.” (Krónikák első könyve 16. fejezet 8-10. vers) A Szentírásban rengetegszer hangzik el felhívás Isten dicsőítésére, magasztalására. A Zsoltárok könyvét olvasva pedig még inkább kitűnik, hogy Dávid, Aszáf, Mózes, Kóré fiai, stb., milyen sokszor tapasztalhatták meg életükben Isten nagyságát, melyért mindannyiszor hálát is adtak. Bizony, sokszor gondolkodtam már azon, ha Dávid a mi gyülekezetünk tagja lenne, valószínű minden hétre új zsoltárral készülne, de legalábbis azt hiszem nem kéne unszolni: „Mondj már egy friss tapasztalatot, amiért különösen hálás vagy Istennek.” És azon is érdemes elgondolkodni, hogy milyen benyomást szerezne, ha csak úgy betoppanna a gyülekezetbe. Meglátná-e rajtunk az Úrba...

„Az Úr uralkodik, örüljön a föld; örvendezzenek a temérdek szigetek. Felhő és homályosság van körülte; igazság és jogosság az ő székének erőssége. Tűz jár előtte, és köröskörül elégeti az ő szorongatóit. Megvilágosítják az ő villámai a világot; látja és megretteg a föld. A hegyek, mint a viasz megolvadnak az Úr előtt, az egész földnek Ura előtt. Az egek hirdetik az ő igazságát, és minden nép látja az ő dicsőségét.” (97. Zsoltár 1-6 vers) Az első dolog, amire a figyelmünket kell irányítsuk az a jelen idő. A zsoltár első két szavát a névelő után nem lehet múlt idővel fordítani (Királlyá lett az Úr) mert Ő örök király. Még csak rövid időre sem veszítette el királyságát. Az Úr királyságát az egész földnek ünnepelnie kell, még a szigeteknek is. Az ókori keleti gondolkodású emberek szerint a szigetek és a hegyek a föld szélén vannak és az égboltozatot hordozzák egyfelől, másfelől viszont a mélybe nyúlnak le és szilárdan tartják a földet, hogy ne inogjon. Az egész föld örömén...

"Virrasszatok, és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek: a lélek ugyan kész, de a test erőtlen." Máté evangéliuma 26:41 "Azt hittem, ezt nem lehet elrontani!" "Olyan könnyűnek tűnt!" "Ezt nem hiszem el, hogy nem voltam rá képes!" "Hogy tehettem ilyet?" "Ez nem én voltam, én nem tennék ilyet!" Gondolom, nem csak én vagyok ezen a bolygón, aki mondott már ezekhez hasonlókat. Amikor elképzelünk egy nehéz helyzetet, gondolatban tudjuk, hol vannak a buktatók, de az események menetében nem mindig könnyű észrevenni, hol kellene nagyon óvatosnak lenni. Ábrahám soha nem gondolta volna magáról, hogy valaha letagadja a feleségét. Jákób rágalmazónak nevezte volna azt az embert, aki elmondta volna neki, hogy kész lesz becsapni a testvérét és az apját. Júda nem gondolta magáról, hogy József nevű öccse rabszolgának való eladását ő fogja kezdeményezni. Mózes biztosan visszautasította volna a jóslat...

„Engedelmeskedjetek azért Istennek, de álljatok ellen az ördögnek, és elfut tőletek. Közeledjetek Istenhez, és ő közeledni fog hozzátok. Tisztítsátok meg a kezeteket, ti bűnösök, és szenteljétek meg a szíveteket, ti kétlelkűek.” Jakab levele 4:7-8 Összeszeded a bátorságodat, és végre megszólítod. Beszélgetni kezdtek, feszengsz, mert ki kell mozdulnod a komfortzónádból, hogy közelebb kerülj hozzá. Aztán keresed az alkalmakat, hogy találkozz vele, hogy egy nagyobb társaságban mellé ülhess, mintha semmi sem lenne köztetek. Keresed a lehetőséget, hogy egyre jobban megismerd, és te is megnyílhass előtte. Minden mosollyal, nevetéssel, egy-egy pillantással, amikor találkozik a tekinteted az övével, érzed, egyre közelebb kerültél hozzá.  Az álarcok kezdenek eltűnni, mert előtte nem kell megjátszanod magad, vele az lehetsz, aki igazán vagy. Egy „ártatlan” érintés, egy ölelés, ami már nem „csakbaráti”, a kezed mozdul az övé felé, ízlelgetsz egy szót, amit talán magadnak sem merté...