reggeli dicséret

" 23 De nem egyedül érte van megírva, hogy „beszámította neki igazságul”,  24 hanem értünk is, akiknek majd beszámítja, mert hiszünk abban, aki feltámasztotta a halottak közül Jézust, a mi Urunkat,  25 aki halálra adatott bűneinkért, és feltámasztatott megigazulásunkért. "  Róma 4,23-25 "Egyszer lesz, ami még sohasem volt!" - fenyegetett meg nagymamám, amikor figyelmeztetése ellenére nem hallgattam rá és tovább folytattam, amit nem kellett volna. Arra célzott, hogy előbb utóbb eljutunk oda, hogy kénytelen lesz megbüntetni, ha nem hallgatok rá. De azt gondoltam, jobban szeret ő engem annál. Eddig még nem tudott szigorú lenni, ezután sem fog. Meg különben is, én vagyok a kedvenc unokája, nekem sokkal többet elnéz, mint a többinek. Elég lesz csak mosolyognom. Meg is tettem. Felnéztem és huncutul mosolyogtam. De ami eddig bevált, most nem működött. Úgy lehet mégis van abban valami, hogy nem kéne kihúznom a gyufát. Majd később megbékítem - gondoltam. Mindig le t

„Ő azonban Szentlélekkel telve az égre függesztette tekintetét, és látta Isten dicsőségét és Jézust, amint Isten jobbja felől áll. Akkor így szólt: Íme, látom a megnyílt eget és az Emberfiát, amint Isten jobbja felől áll.” ( Apcs 7:55-56 ) István bajba került, nagy bajba. A zsidó nép vezetői meg akarták őt ölni, csupán azért, mert megvallotta hitét Jézus Krisztusba, mint személyes Megváltójába, valamint megfeddte a vezetőket keményszívűségükért és hitetlenségükért. A vezetők még István prédikációja közben eldöntötték, hogy megölik őt. A pontot az tette fel az i-re, amikor István ezt mondta: „Íme, látom a megnyílt eget és az Emberfiát, amint Isten jobbja felől áll.” Az „emberfia” kifejezést az egész újszövetségeben csupán Jézus használta. Az is kiderül, hogy István Jézusra gondolt alatta, mint ahogyan Jézus is önmagára vonatkoztatva használta ezt a kifejezést. De mit értettek az István prédikációját hallgató zsidók az „emberfia” kifejezés alatt? Abban a korban még nem volt í

De őt Isten feltámasztotta, feloldva a halál fájdalmait, mivel lehetetlen volt, hogy a halál fogva tartsa őt. Apostolok Cselekedetei 2. fejezet 24. vers Nincs fájdalmasabb dolog a világon, mint egy szerettünk elvesztése. A mindent felőrlő gyász lehetetlenné teszi, hogy bármi másra gondoljunk, egyedül a veszteségre, melyhez hasonlót a halálon kívül semmi nem képes produkálni. Teljesen mindegy, hogy egy háziállat, egy munkatárs, szomszéd, vagy családtag aludt el, ha elég közel állt hozzánk, a gyász elkerülhetetlen, fájdalmas, de sajnos természetes következménye elvesztésüknek. A történetnek azonban nincs még vége. Lehetne, hiszen látszólag ez vár mindenkire, és nincs tovább, de az ember a szíve mélyén tudja — vagy legalábbis nagyon reméli — hogy van valami “odaát”. Nem véletlen, hogy vallási hovatartozástól függően mindenki, aki a halál utáni élet reménységére vágyik, találhat valamiféle megnyugvást, a szivárvány minden árnyalatában. Legyen szó reinkarnációról, és arról, ho

„ Tudassátok majd a ti fiaitokkal, mondván: Szárazon jött át Izráel ezen a Jordánon. Mert kiszárította az Úr, a ti Istenetek a Jordán vizét ti előttetek, míg általjövétek rajta, amiképpen cselekedett az Úr, a ti Istenetek a Veres tengerrel, amelyet megszárított előttünk; míg általjövénk rajta. Hogy megismerje a földnek minden népe az Úrnak kezét, hogy bizony erős az; hogy féljétek az Urat, a ti Isteneteket minden időben. ” Józsué könyve 4:22-24 Add tovább! Tudasd fiaiddal! – Könnyű mondani, de mégis hogyan csináljam? Hogyan nyomjam le a torkán azt, ami nincs ínyére? Melyik az a nevelési módszer, amelyikkel átadható a hit? Ilyen úgy sincs! Vagy mégis? Aki utazott repülőgépen, tudja, hogy a felszállás előtt a stewardessek egy biztonsági bemutatót tartanak. Hogy működik a biztonsági öv, merre van a menekülési útvonal, mit kell csinálni, ha csökken a kabinnyomás, hol található a mentőmellény, stb. Itt van egy elsőre furcsa sorrend, mégpedig, hogy először magunkra kel

„Ne csodálkozzatok ezen, mert eljön az óra, amelyben mindazok, akik a sírban vannak, meghallják az ő hangját , és kijönnek. Akik a jót tették, az életre támadnak fel; akik pedig a rosszat cselekedték, az ítéletre támadnak fel. ” János evangéliuma 5:28-29 „Csak egyszer élünk!” Szól a mondás, de épp ez az! Csak egyszer. Egy életünk van, amit jól kell használni a jóra. Nem mindegy, hogyan élünk. Pedig az a néhány évtized, nagyon hamar el tud repülni. Első jele az öregedésemnek az volt, amikor el tudtam mondani az első évtizedes történetemet. Szinte fájt kimondani, hogy 10 évvel ezelőtt... Úgy érzem, még az életem derekán sem járok, de már most is érdemes visszatekinteni, hogy mindaz amit tettem azt a jóra használtam-e fel? Mennyit tévedtem, mennyi hibát halmoztam fel, mennyi energiát fektettem felesleges dolgokba vagy mennyi időt pocsékoltam el. Amikor a feltámadás megtörténik, akkor az emberek vagy a jóra, vagyis az örökéltre támadnak fel, vagy az ítéletre, vagyis a

És láttam, és sok angyal hangját hallottam a trónus, az élőlények és a vének körül, számuk tízezerszer tízezer és ezerszer ezer volt; és így szóltak hatalmas hangon: "Méltó a megöletett Bárány, hogy övé legyen az erő és a gazdagság, a bölcsesség és a hatalom, a tisztesség, a dicsőség és az áldás!" Jelenések könyve 5:11-12 Aki nem a végénél kezdi olvasni a Bibliát, az könnyen megérti, hogy a Bárány , akit dicsőítenek nem más, mint Jézus Krisztus, a világ Megváltója . A bűneset után Ádám és Éva fiai már ismerték a Bárány áldozatának jelentőségét: „Ábel juhpásztor lett, Kain pedig földművelő. Egy idő múlva Kain áldozatot vitt az Úrnak, a föld gyümölcséből. Ábel is vitt az elsőszülött bárányokból , a kövérjükből. Az Úr rátekintett Ábelra és áldozatára, de Kainra és áldozatára nem tekintett. Emiatt Kain nagy haragra gerjedt, és lehorgasztotta a fejét. (1Móz 4:2-5) Amikor Ábrahám élete legnehezebb próbájára készült, „Izsák megszólította apját, Ábrahámot: Apám! Ő

„Mert Krisztus jó illata vagyunk Isten dicsőségére az üdvözülők és az elkárhozók között:” Pál második levele a korinthusiakhoz 2:15  Az egyik legszebb ám ugyanakkor az egyik legembertpróbálóbb nyaralás volt. Szinte minden ételtől, italtól, illattól rosszul éreztem magam, és a bennem fejlődő kis élet csak úgy dobálta vissza a bevitt táplálékot. Semmi sem esett jól, azt sem tudtam, mit egyek vagy igyak, hogy egy kicsit elviselhetőbb legyen. Undorral néztem mindenre.  Aztán egy városnézős napunk végeztével betértem egy boltba, hogy valami ehetőt keressek vacsorára. És ekkor megéreztem a frissen facsart narancs illatát. Napok óta az egyetlen illat volt, ami igazán jól esett, amiből kértem még, és nem léptem azonnal tovább a következő sorok egyikéhez. Sokáig időztem a narancsfacsaró automata mellett, és végül egy hálónyi gyümölccsel megrakodva mentem tovább. Az illat megnyugtatott, egy pillanatra elfeledtette a szűnni nem akaró rosszullétet, és meglebbentette előttem a reményt,