reggeli dicséret

"Hála legyen azonban Istennek, hogy bár szolgái voltatok a bűnnek, szívből engedelmesek lettetek annak a tanításnak, amelynek Isten átadott titeket, s így megszabadultatok a bűntől, és az igazság szolgái lettetek." Róma 6,17-18 Sokak szerint nincs is talán fontosabb a világon, mint a szabadság. Mert ez minden ember alapvető joga. Jogállamban ez a társadalom természetes állapota, ahol minden ember egyenlőnek, szabadnak és függetlennek születik. Azért írtam, hogy sokak- és nem azt, hogy mindenki szerint, mert sajnos világunkban a személyes szabadsághoz való jogunk sok helyen és a történelmünk során több időben is korlátozva illetve sértve van, vagy korlátozva, sértve volt. Elég, ha csak a rabszolgaság különböző formáira gondolunk.  A determinista filozófusok pedig ma is állítják a teljes szabadság csupán illúzió, mert a múlt eseményei és a körülményeink mindenkor meghatározzák a jövőnket, így az ember valójában sohasem lehet szabad. Sorsunk teljes mértékben függ kö

„Most pedig, Urunk, tekints az ő fenyegetéseikre, és add meg szolgáidnak, hogy teljes bátorsággal hirdessék igédet...” ( Apostolok Cselekedetei 4:29 ) A mai reggeli ige egy imádság része, méghozzá egy buzgósággal teli ajkak könyörgése Istenhez. Az apostolok éppen elkezdték a szolgálatot, amivel Jézus megbízta őket, hogy hirdessék az evangéliumot prédikálás, gyógyítás és csodák útján. A pünkösdnapi események már a tanítványok mögött voltak, a Szentlélek tehát már kiáradt rájuk, s az Ő erejével tették feladataikat. Azonban a zsidó nép korabeli vezetői szerették volna elhallgattatni Jézus követőit, ezért úgy döntöttek, hogy megfenyegetik őket. „De hogy tovább ne terjedjen a nép között, fenyegessük meg őket, hogy többé ne szóljanak az ő nevében egyetlen embernek se.” ( Apcs 4:17 ). A leírásból úgy tűnik, a tanítványokat nem bátortalanította el a fenyegetés, mégis, amikor a gyülekezetben beszámoltak az őket ért incidensről a közösség tagjai imádkozni kezdtek és azt kérték Istentő

"A Felséges szentjeinek a népéé lesz az ég alatt minden ország királyi uralma, hatalma és nagysága. Ez a királyi uralom örök uralom lesz, neki szolgál majd és neki engedelmeskedik minden hatalom." Dániel könyve 7. fejezet, 27. vers Dániel könyvének hetedik fejezete, éppúgy, mint a Jelenések könyve nagy része, a felszínes olvasó számára értelmezhetetlen katyvasz. Itt állatok jönnek egymás után, melyek vagy vízből jönnek, vagy fekszenek a tengerparton, vagy félig megevett ebéd lóg a szájukból. Mindenesetre ha nem tudnánk, hogy miről szól, az ember azt is gondolhatná, hogy Bélsaccar király valamiféle tudatmódosító szer hatása alatt álmodta ezeket a furcsaságokat. Valójában azonban nem csak, hogy nem értelmetlen a fejezet, hanem komoly üzenetet tartogat számunkra. Nem csak azt, hogy Isten sok száz, sőt, több ezer évvel az események bekövetkezése előtt, egy pogány királynak megmutatta, mit hoz a jövő, és hogy milyen uralkodók következnek majd egymás után, hanem ennél

„És felindítá az Úr Zorobábelnek, a Sealtiél fiának, a Júda fejedelmének lelkét, és Jósuának, a Jehosadák fiának, a főpapnak lelkét, és a nép minden többi tagjának lelkét is, és bemenének és munkálkodának a Seregek Urának, az ő Istenüknek házában.” (Aggeus könyve 1. fejezet 14. vers) Isten üzenetét közvetíteni, prófétának lenni sosem volt könnyű és népszerű feladat. Sőt, ahogy olvassuk a legtöbb prófétát keményen üldözték, megalázták, és sokan közülük életüket adva, vérükkel pecsételték meg szolgálatukat. Ezzel szemben Aggeus története siker sztorinak számít, hiszen figyelmeztetése és felhívása azonnal elérte célját, hiszen nemcsak folytatódott az Úr házának félbemaradt építése, hanem pár hónap alatt minden elkészült. Mi kellett ehhez? Először is az Örökkévaló, aki felébresztette bennük a vágyat, hogy hagyják ott Babilont, térjenek haza és építsék meg ’régi romokat’, aki kedvessé tette őket a király előtt és így állami támogatással kezdték el az építkezést. Aki

„Ki olyan az istenek között, mint te vagy, URam? Ki olyan felséges, mint te vagy szentségedben? Dicső tetteiben félelmetes, csodákat cselekvő. ” Mózes második könyve 15. fejezet 11.verse Nincs annál megnyugtatóbb érzés annál, mint az, hogy valakihez tartozol. Egy családtag, testvér, barát, stb... Egy ilyen ember minden esetben a javadat akarja. Nem akar téged szenvedni látni, kétségek között. A legfőbb vágya az, hogy téged megelégedettnek, boldognak, lelkesnek lásson az iránt, amihez vonzódsz. Ha valami nem megy jól, kihatással van minden más területre. Az Úr nem akarja, hogy elcsüggedj, azt szeretné, hogy töltsd be a küldetésed. Azt szeretné, hogy találd meg az életed hivatását, abban teljesedj ki, és mond el másoknak is mindezt. Ki ne lett volna mélyen?! Mindenkinek az életében legalább egyszer eljön az a pont, amikor felteszi a nagy kérdést. (Van, akinek többször is...) A  nagy kérdés: „mit kellene csináljak ahhoz, hogy minden jó legyen? Milyen döntést hozzak, ahhoz

"Amikor pedig ezek elkezdődnek, egyenesedjetek fel, és emeljétek fel a fejeteket, mert közeledik a megváltásotok." Lukács evangéliuma 21.28 A természet működésének felborulása (januári tavasz, márciusi tél, áprilisi-májusi nyár, teniszlabda méretű jégesők, stb.), a társadalmi feszültségek (háborúk és természeti katasztrófák, klímaváltozás miatt lakhatatlanná váló területek, menekültválság, gyakoribbá váló terrorcselekmények, atomhatalmak kiszámíthatatlan viselkedése, stb.) miatt joggal tehetjük fel a kérdést: mi lesz ebből? Sőt joggal érezhetünk aggodalmat és félelmet is... Attól azonban, hogy folyamatosan ezekre a problémákra tekintünk, még nem tudjuk megoldani őket, ellenben ezalatt a félelem alattomos módon berágja magát lelkünk minden zugába, és megmérgez, megbénít minket. Jézus nem véletlenül figyelmeztetett: "amikor elkezdődnek ezek", akkor azonnal egyenesedjünk fel, emeljük fel a fejünket, nézzünk fel, mert közeledik a megváltásnak, a szabadításnak az

„Uram, te vagy osztályrészem és poharam, te tartod kezedben sorsomat.” Zsoltárok könyve 16:5  Mindig csodáltam a kezeidet. Gyönyörűek voltak. Emeltél, öleltél minket velük. Fogtad velük a mi kezünket, óvtál, gondoskodtál rólunk. Pogácsát dagasztottál úgy, ahogy édesanyádtól tanultad, mi pedig néztük, mikor pukkan a kelttészta, miközben verted a kezeddel. Otthont teremtettél velük nekünk, biztonságot. Szerettem, ahogy kidomborodtak kézfejeden az erek és a csontok. Szerettem azt, ahogy kinéztek, és titokban azt vártam és reméltem, hogy egy napon az enyémek is ilyenek lesznek.  Nézem, forgatom őket. Hasonlít, de nem az igazi. Az én kezeim sose lesznek olyan nőiesek, mint amilyenek a tieid voltak. Viszont már az enyémre is pályázik két kis huncut lurkó, és anélkül nem is igazán szeretnek elaludni.  Mekkora felelősség. Szeretném elég jól csinálni. Szeretném azt a törődést, gondoskodást, biztonságot és szeretetet adni, amit tőled kaptunk mi is. És szeretném átadni nekik, h