reggeli dicséret

"De ő ezt mondta nekem: Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz. Legszívesebben tehát az erőtlenségeimmel dicsekszem, hogy Krisztus ereje lakozzék bennem." Pál második levele a korintusiakhoz 12:9 Ki ne szeretne erős lenni?! Milyen jó lenne szupererőkkel rendelkezni! Nem tetszene, ha mondjuk képes lennél repülni? Mindenki álmodik ilyenekről, nem? Vagy képzeld el, hogy képes lehetsz megemelni egy autót fél kézzel! Nem lenne izgalmas? Milyen érdekes, Pál gondolkodása. Ő nem kért szupererőt. Ő csak annyit kért, hogy Isten vegye el tőle a "tövist", bármi is legyen az. Csak azt szerette volna, ha a gyötrő kínjaitól megszabadulhatott volna. Nem egy varázserőt, nem különlegessé válni akart, hanem egésszé. Gyengeség nélküli létet kért. Mégis Isten az egyik legnagyobb szolgájának azt mondja, hogy nem teszi meg, mert elég a kegyelem. Biztos vagyok benne, hogy te is küzdesz valami fájdalommal. Biztos vagyok benne, hogy van valami hiány az életedb

"Éppen ezért meg vagyok győződve arról, hogy aki elkezdte bennetek a jó munkát, elvégzi Krisztus Jézus napjára." Filippibeliekhez írt levél 1. fejezet 6. vers Történt olyan kisgyermekkorodban, hogy segítettél főzni édesanyádnak vagy édesapádnak? Ő épp készítette az ebédet, és megengedte, hogy segíts neki. Megkeverhetted a gőzölgő levest, szórhattál bele egy csipet sót, esetleg segítettél meghámozni egy-egy krumplit, répát. Felnőtt fejjel már gyanítjuk, hogy Apa vagy Anya sokkal hamarabb és sokkal finomabban is el tudta volna készíteni azt az ételt a mi “segítségünk” nélkül. Ezt mégsem érzékeltették velünk szüleink, hiszen jó volt együtt tevékenykedni, és közben tanultunk is. Persze, gyerekként nem láttuk át a főzés folyamatát. Annyit láttunk, hogy ha követjük szülőnk utasításait, előbb-utóbb, varázslatos módon kész lesz a finom leves. Nem is kellett értenünk a részleteket, hiszen kimondatlanul is tudtuk, hogy Anya és Apa kezükben tartják a dolgokat. Ők kezdik el a főzést, ők

Nézzünk fel Jézusra, a hit szerzőjére és beteljesítőjére, aki az előtte levő öröm helyett – a gyalázattal nem törődve – vállalta a keresztet, és Isten trónjának a jobbjára ült. A zsidókhoz írt levél 12:2 A néhány hete, fiatalokkal beszélgetve a keresztyénség témáján gondolkoztunk közösen. A legkézenfekvőbb kérdéssel kezdtük: "Mit jelent az, hogy keresztyén?" A válaszok szerteágazók voltak. Volt, aki szerint a keresztyénség azt jelenti, hogy komolyan vesszük a tízparancsolatot, más szerint ez nem elég, hiszen ez csak legfeljebb zsidókká tenne bennünket. Szerinte a keresztyén ember jóindulatú, emberbarát. Ezt filantrópiának hívjuk, mondta a másik, ez még mindig nem elég. Egymás után dobálták a válaszokat: szombat? De az is keresztyén, aki vasárnapot ünnepel! Disznóhús? Az étkezésnek semmi köze a keresztyénséghez! De akkor mi az igazság? A Bibliánkat Az Apostolok Cselekedetei 11:26 -nál, ahol a kifejezés először fordult elő: Antiókhiában nevezték a keresztyéneket először "k

„A jótéteményben pedig meg ne restüljünk, mert a maga idejében aratunk, ha el nem lankadunk.” ( Galátziabeliekhez írt levél 6. fejezet 9. vers ) A minap, egy barátommal a közös gyermekkori élményeinkről beszélgettünk. Arról, hogy mennyi hülyeséget csináltunk; hintával minél magasabbra hajtani magunkat, aztán kiugrani, fára mászni, majd átugrálni a szomszédos fákra, mint a majmok, stb. Aztán a barátom említette, hogy ez mind semmi, csak nézzem meg az interneten, hogy a mai fiatalok milyen őrültségekbe viszik bele egymást challenge, azaz kihívás címszóval. Hát megnéztem, de nem kellett volna. A jeges vizes leöntés, a minél több hátra szaltó egymás után, a minél több csili paprika elfogyasztása, vagy, hogy mennyi mályvacukor fér el a szádban egyszerre, még hagyján, de a magasfeszültségű oszlopra való felmászás, a vonat elől az utolsó pillanatban elugrás és hasonlóak, tényleg életveszélyes őrültségek. Aztán az jutott eszembe, mi lenne, ha mi keresztények is csinálnánk egy ch

„Legyetek erősek és bátor szívűek mind, akik az Úrban reménykedtek!” 31.Zsoltár 25.vers A Bibliában (ha a számításaim nem csalnak) hozzávetőleg tizenhétszer fordul elő az a felszólítás, hogy „Légy erős!”. Minden helyzet kicsit más, különböző szituációkban, különféle emberek, egy azon dologra lettek felszólítva: legyenek erősek. Erősnek lenni nem azt jelenti, hogy ökölbe szorítjuk a kezünk és megverjük az első embert, aki csúnyán néz ránk. Nem attól leszünk erősek, hogy túl kiabáljuk azokat, akik nem értenek velünk egyet. Még akkor sem leszünk erősek, ha jobbak vagyunk az ellenségnek titulált személynél. Tudod mi az erő? Az erő az, amikor reggel felkelve, képes vagy elindulni, ellátni a munkádat, a kötelességeidet, gondoskodni magadról és a családodról, pedig lehet, hogy úgy érzed, teljesen erőtlen vagy. Erő az, amikor este meghallgatod a szeretteid napi dolgait, pedig annyira fáradt vagy, hogy létezni is alig bírsz. Erő az, amikor mosolyogsz egy olyan időszakban, amikor szí

A békesség Istene szenteljen meg titeket teljesen, és őrizze meg a ti lelketeket, elméteket és testeteket teljes épségben, feddhetetlenül a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelére. Pál első levele a thesszalónikaiakhoz 5:23 A skandináv mitológiában jellemző elem, hogy az istenségek egymás ellen háborúznak, vagy más lények ellen küzdenek. Nem véletlen, hogy azok akik harcban hősi halált halnak, mind a valhallába mennek, és a ragnarok alatt az istenek oldalán küzdhetnek majd. A kereszténység ehhez képest egy egész más istenképpel rendelkezik. Megjegyzem én nem bánom. Az az Isten, aki a Biblia lapjaiból megismerhető, sokkal jobban szereti a békét, mint a háborút. Megannyi pusztítás vesz ma bennünket körül. Háborúk és háborúk hírei érnek el minket is. Annak a következménye kíséri mindennapjainkat, és szenvedünk miatta. Istennek ez nem volt soha célja. Isten egy békés világot teremtett, de Sátán és a bűn mindent tönkretett. Minden ott kezdődött az édenben, és azóta egy küzdelem zajlik a háború

„A keresztségben vele együtt voltatok eltemetve, és vele együtt fel is támadtatok az Isten erejébe vetett hit által, aki feltámasztotta őt a halottak közül.” Pál levele a kolosséiakhoz 2:12 Ez egy jel, hogy nem én, hanem Ő. Nem az én „jóképességiem”, összeköttetéseim, erőm és önfeláldozásom, hanem az Ő szeretete. Egy jel, hogy köszönöm. Mindazt, amit sosem leszek képes visszafizetni. Egy jel, hogy felhagyok az önmegváltással, és most már a kapcsolat a lényeg, hogy együtt megyünk tovább. Egy jel, hogy elhiszem, elég az, amit Ő tett, és nekem azt már nem kell, de nem is tudnám kipótolni. Egy jel, hogy már nem félek Tőle, nem menekülök, mert találkoztam Vele, és megismertem valamit abból, milyen is Ő valójában. Egy jel, hogy hiszek Benne, mindabban, amit tett és mondott, abban, aki Ő a végtelen jelenben, hogy szeret, elfogad és begyógyítja sebeimet. Hogy Ő minden bűnömet megbocsátotta, és Vele lehet az életem igazán teljes. Egy jel, hogy elhiszem, Ő jó mindannak a hazugságnak az ell