Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: november 2, 2008
A hatalmas Isten megment „Lenyúlt a magasból és felvett engem; kivont engem nagy vizekből.” Zsoltár 18:17 Dr. Gyökössy Endre szavai jutnak eszembe, amikor a tizennyolcadik zsoltárt olvasom: „Árnyék mögött – fény ragyog, nagyobb mögött – még nagyobb…” Dávid csodálatos tapasztalatát olvashatjuk itt. Isten szabadítását tapasztalta meg ott, ahol emberi erő, befolyás már nem segíthetett rajta. A zsoltár bevezetőjében arra is fény derül, hogy mindez a tapasztalat óriási erővel erősítette meg őt Isten iránti hitében: „Szeretlek Uram, én erősségem! Az Úr az én kősziklám, váram és szabadítóm; az én Istenem, az én kősziklám, ő benne bízom: az én paizsom, idvességem szarva, menedékem.” (Zsoltár 18:2-3) Talán kicsit irigykedve olvassuk Dávid tapasztalatát, mert mi is vágyunk ilyen csodás élményekre. Nem is vitatható az Istennel szerzett személyes tapasztalatoknak a haszna, hiterősítő hatása. Gondoltunk-e már arra, hogy csak akkor válhat láthatóvá Isten szabadítása, gondoskodása, szeret
Nem hallgathatjuk el! Péter és János azonban így válaszolt nekik: "Igaz dolog-e az Isten szemében, hogy inkább rátok hallgassunk, mint Istenre: ítéljétek meg magatok; mert nem tehetjük, hogy ne mondjuk el azt, amit láttunk és hallottunk." Apostolok cselekedetei 4:19-20 Az egész egy egyszerű imádkozással kezdődött. Péter és János a templomba igyekeztek a délutáni imádkozás idejére. Semmi különös. Annak a férfinek, akit minden nap letettek a templom kapujába, megszokott volt ez a nap: ugyanaz a sántaság, mint eddig minden nap az életében, ugyanaz a feladat: alamizsnát várni a templomba menőktől. Teljesen szokványos két férfi volt az a kettő is, akiket megszólított abban a reményben, hogy kap tőlük valamit. Tartotta a kezét alamizsnáért, de nem oda kapott ajándékot, hanem a lábába. Ez az ember vagy nem ismerte Jézust, vagy nem volt egyetlen ismerőse sem, aki elvitte volna Jézushoz. Neki lehet, hogy nem volt négy olyan barátja, mint egy sorstársának, akit Jézus Kapernaumban gyó
Hirdesd az Úr üzenetét! „Kelj fel, menj Ninivébe, a nagy városba, és hirdesd néki azt a beszédet, amit én parancsolok néked.” (Jónás könyve 3. fejezet 2. vers) Jónás története az egyik legjobban ismert Bibliai történet. Sokunk szeme előtt él az Isten elől menekülő próféta különleges esete. Azonban, ha jobban magunkba nézünk, be kell lássuk, hogy mi is sokszor dacos, büszke Jónásként elfordulunk az alantasabbnak ítélt dolgoktól, menekülünk olyan feladatoktól, melyek nem felelnek meg elképzelésünknek. Majd ha nagy nehezen beláttuk, hogy nem ellenkezhetünk tovább, elindulunk ugyan, de abban nincs köszönet. Ma reggel álljon itt csupán egy tanulság e vers kapcsán: Azt a beszédet hirdetni, amit az Örökkévaló mond. Amikor látjuk a körülöttünk egyre jobban elvaduló világot, felmerül a kérdés, vajon kell szólni, s ha kell, mit és hogyan? Valljuk be nem is olyan könnyű megvalósítani ezt az egyszerűnek tűnő axiómát. Ha az Úr üzenetét, az igazságot hirdetjük, félő, hogy kellemetlenség ér benn
"...az idő közel van." "Ne pecsételd le e könyv prófétai igéit, mert az idő közel van." Jelenések 22,10 Minden túlzás nélkül mondják Forma 1-es szakértők, hogy a múlt vasárnapi, idényzáró, interlagoszi (Brazília) futamhoz hasonló végjátékot még nem láttak. Az olykor nagy hibákat vétő, bukdácsoló, motorhibáktól sújtott Felipe Massa és a forrófejű trónkövetelő, egyébként adventista gyökerekkel rendelkező Lewis Hamilton is megemlegeti ezt a napot. De miért is? Hamilton a starttól kezdve a biztonságos ötödik pozíció megszerzésére törekedett, nem ment bele semmi kakaskodásba, nehogy elússzon hétpontos előnye, s vele együtt a világbajnoki trófea is. Massa pontosan tudta, csak az első hely elfogadható számára. Ennek megfelelően nem hagyott kétséget felőle: nyerni akar. Végig dominált, és sikerült is minden baj nélkül teljesítenie a 71 körös versenyt, hozva a maximális 10 pontot. Ezzel az összpontszáma 97-re duzzadt. Azonban három körrel a verseny leintése előtt váratla
Hamar eljövök „Ezt mondja, aki ezekről bizonyságot tesz: Bizony hamar eljövök. Ámen, bizony jövel Uram Jézus!” (Jelenések 22:20) A Biblia utolsó fejezete rendkívül dinamikus és erőteljes. Láthatjuk benne a hűségesek csodálatos jutalmát, de nem hallgatja el, a gonoszok biztos büntetését sem. Komoly felhívás ez a megtérésre. Nem lehet félreérteni az üzentét. Olyan ez mint egy pecsét a levél végén. Hitelesíti mindazt, amit a levélben olvashattunk. János leírja az üzenetet, Jézus pedig lepecsételi. Bizonyságot tesz, tanúskodik, hitelt érdemlően megerősít minden szót. „Bizony, hamar eljövök!” - Jézus szeretné, ha emlékeznénk ezekre a szavakra. Hasonlóképpen búcsúzott tanítványaitól is mielőtt a mennybe ment volna. Az egész jelenések könyve, aminek a központi témája Jézus második eljövetele azt hangsúlyozza: a mi Urunk nagyon hamar vissza fog térni. Úgy is mondhatnánk, hogy nemsokára megérkezik. E felől nem lehet kétségünk. Az „ámen” szó is ezt hivatott erősíteni. Az ámen a köteleze
Komoly meghívás "A Lélek és a menyasszony így szól: „Jöjj!” Aki csak hallja, az is mondja: „Jöjj!” Aki szomjazik, jöjjön! Aki akarja, vegye az élet vizét ingyen! " Jelenések könyve 22:17 „A királynő találkozni akar Önnel!” - mondta zihálva a szolga. A báró és felesége gyorsan öltözni kezdett. Felvették legszebb ruhájukat és megigazíttatták a parókájukat a szolgahaddal. Amikor mindennel elkészültek, elindultak a palota felé, de csak a hallig jutottak. Az ajtó nyílt, és maga a királynő lépett be rajta. „Fenség! Ön itt?” - rebegték zavarodottan. Nos, hasonló helyzetben mi is meglepődnénk. Valaki meghív, aztán maga lép be hozzánk? Amikor Isten hív bennünket, akkor készülhetünk a meglepetésekre! Így szól a Biblián keresztül: „Jöjj!” Végül kiderül, hogy: „Hova menjek lelked elől? Orcád elől hova fussak? Ha a mennybe szállnék, ott vagy, ha a holtak hazájában feküdnék le, te ott is ott vagy. Ha a hajnal szárnyaira kelnék, és a tenger túlsó végén laknék, kezed ott is elérne, jo