Baráti szeretet


Szeretett testvérem, kívánom, hogy mindenben olyan jó dolgod legyen, és olyan egészséges légy, amilyen jó dolga van a lelkednek.”




János apostol eme rövid levelét talán két szóval összelehetne foglalni: testvéri szeretet.


Ha végig olvassuk ezt a nem túl hosszú levelet, akkor rájövünk arra, hogy Jánosnak rendkívül fontos volt az, hogy olyan mély kapcsolatokat alakítson ki emberekkel, amely már-már testvéri érzéseket nyújt. Ha csak a köszöntést nézzük, már abban is feltűnik ez a megszólítás, amely végig kíséri a teljes levelet: Szeretett testvérem! Igaz, hogy Gájusz, akinek a levél íródik, csak Krisztusban testvére, de János mégis egy nagyon mély kapcsolatot alakított ki vele.


A levél vége felé haladva ismét megszólítja János „testvérét”, Gájuszt és így ír: „Szeretett testvérem, ne a rosszat kövesd, hanem a jót. Aki a jót cselekszi, az Istentől van, aki a rosszat cselekszi, az nem látta Istent.” (11.) Mit is jelent ez és milyen kapcsolata van a második verssel?

János a levél elején kitér arra, hogy Gájusz milyen kedves és odaadó személy, aki híres vendégszeretetéről és arról, hogy milyen testvéri szeretettel bán azokkal az emberekkel, akikkel találkozik. Hűségesen jár el mindenben, amit az emberekért tesz, még az idegenekkel is olyan kedvesen és odaadóan bánik, ami dicséretre méltó. Ezek az emberek miután haza térnek otthonaikba, gyülekezeteikbe bizonyságot tesznek arról, hogy milyen vendégszeretetet tapasztaltak és milyen kedves fogadtatásban részesültek.


János pontosan tudja, hogy Gájusz minderre azért képes, mert megismerte Istent és megértette, hogy úgy tudja a legjobban bemutatni Istent az embereknek, ha kedvesen, szeretetteljesen és hűségesen szolgálja őket. A szolgálat ebben az esetben azt jelenti, hogy ott segít, ahol tud és nem aszerint teszi ezt, hogy ismeri-e az illetőt vagy sem. Őt egyedül a szeretet vezérli!


Ez a jókívánság, ami a levél elején található egyben egy összegzés is. Ha valaki megismeri Istent és azt adja tovább az embereknek, amit Tőle kap, akkor lelkében jó érzések fognak születni, amelyek jó tettekké válnak majd. János tudta, hogy Gájusz milyen lelkülettel rendelkezik és ennél jobb kívánságot nem is mondhatott volna számára. Ugyanakkor ez nekünk is szól, akik a jelen korban élünk. Számunkra is azt kívánja a levél írója, hogy olyan életünk legyen, amilyen a lelkünk. Ha megismerjük Istent, akkor a lelkünk is virágozni fog, akár egy  virág a tavasz kezdetén.


Áldott napot!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Mint a villámlás

A törvény és a pogányok