„Már ősz volt szinte, mikor egy ősz inte…”
„Örüljenek és örvendezzenek benned mindazok, akik téged keresnek! Akik szabadításodra vágyódnak, hadd mondhassák mindig, hogy nagy az Isten! De én elesett és szegény vagyok, siess hozzám, Istenem! Te vagy segítségem és megmentőm, Uram, ne késlekedj!”
Szeretem a zsoltárok őszinteségét. A százötven imádság közül,
van olyan, amelyik akkor dicsőíti Istent, amikor tényleg minden szép és jó
(mert valljuk be, azért előfordulhatnak ilyen napok is), vannak, amik kiáltanak
Istenhez nehézségek, megpróbáltatások közepette, és van olyan is, ami mindennek
ellenére dicsőíti a Mindenhatót. Ahol a zsoltáros egyértelműen a gödör mélyén
van, ki is fejezi ezt, és mindezekkel együtt hálát és dicsőséget ad Istennek.
Vannak örömtől dagadó énekek, és van olyan is, ami elejétől a végéig fájdalommal
szól. Az emberi élet teljes érzelmi skáláját felölelik, és a legszebb ebben az,
hogy ezeknek az érzelmeknek mind helyük van Isten imádatában.
Mert Isten előtt tényleg lehetünk őszinték. Felvállalhatjuk Dávidhoz
(a 70. zsoltár felirata szerint ő írta ezt az imádságot) hasonlóan a
kilátástalanságunkat, az érzést, hogy itt most már mindennek vége, elvesztünk.
Nem tudom, milyen lelkiállapotban vagy most, Kedves Olvasó,
de ma reggel Isten hív téged is egy igazi beszélgetésre. Előtte nem kell
szépítened a jelent, nem kell műmosolyt felvéve azt hazudnod: köszönöm, jól
vagyok. Nem kell kegyesen kicsinyítened a problémáidat, hogy lám, akadnak
bőven, akik sokkal rosszabb helyzetben vannak. Egyszerűen elmondhatsz mindent.
Mert Isten látja, tudja, ismeri a helyzetedet. És ismeri ezt
a világot. A világot, ami messze nem tökéletes, ahol a Jón kívül a Gonosz is
munkálkodik, ahol az ember sokszor nagyon rossz utat választ, és fájdalmat okoz
a társának akarva vagy akaratlanul.
Ő ismeri kihívásaidat és örömeidet, veled éli meg mindezt,
és megadja a megoldást vagy a menekülést is, amikor itt lesz az ideje. Sokszor
nem tudjuk, mit miért enged, hogy megtörténjen az életünkben, de a zsoltárokkal
együtt kapaszkodhatunk az Ő hűségébe.
Mert Ő az egyetlen reményünk, és nem hagy cserben. Ő látja a
nagyobb képet, a távlatokat, a miérteket, a múltat és az örök jövőt, amit nekünk
tervezett. Ő a mi Megmentőnk. Hát tanuljunk meg bízni benne!
