Kiáltás

Uram, Istenem, hozzád kiáltottam, és meggyógyítottál engem. Uram, kihoztál engem a holtak hazájából, életben tartottál, nem roskadtam a sírba.
30. Zsoltár 3-4.

A közelmúltban láttam egy szerencsétlenségben készült videofelvételt. Az emberek hirtelen kerültek a szituációba, szinte teljesen ledermedve nézik a balesetet, szóhoz sem jutnak a látványtól. Amint magukhoz térnek az első sokkból, az első mondata szinte mindenkinek a következő: “Oh, my God!”, vagyis “Ó, Istenem!” Meglepő, hogy egy olyan világban, amelyben egyre nagyobb mértékű a szekularizáció, az emberek hasonló vészhelyzetben akaratlanul, szinte automatikusan Istenhez kiáltanak még mindig. Nemcsak ebben a videóban, de a mindennapokban is.

A zsoltár írója Istenhez kiáltott segítségért. Leírja, hogyan alkudozott Istennel a betegségében: “Mit használ neked a vérem, ha leszállok a sírgödörbe? Hálát ad-e neked, aki porrá lett, hirdeti-e hűségedet?” Leírja, hogy volt olyan idő, amikor minden jól ment, és mintha elfeledkezett volna Istenről. A gondolatai csapongnak, és sokszor arról árulkodnak, milyen kétségbeeső lehetett a helyzete. A zsoltáros azonban nem kulturális szokásból, hanem hitből kiáltott Istenhez: tapasztalata szerint Isten az élete felemelő és lesújtó pillanataiban is jelen volt. Az ő életében Isten nem egy “imabedobós automata”, vagyis nem úgy működik, mint az ókori népek elképzelése a magasabb hatalomról: nem kell megvesztegetni imával, adománnyal sem áldozattal ahhoz, hogy mellettünk álljon. Isten egyszerűen mellettünk van, bármi is történjen. Sőt, a cselekvési képessége túlmutat azon, amit remélni lehet: képes cselekedni a halálban is. Ezért vallották Dániel társai a babiloni király hatalmával és a biztos halállal szemben is: “Van nekünk Istenünk, akit mi tisztelünk: ő ki tud minket szabadítani az izzó tüzes kemencéből, és ki tud szabadítani a te kezedből is, ó, király! De ha nem tenné is, tudd meg, ó király, hogy mi a te isteneidet nem tiszteljük, és nem hódolunk az aranyszobor előtt, amelyet felállíttattál!” (Dániel 3:17-18.)

Legyen ez a mai nap egészségben és betegségben is egy hittel teli, békességes nap!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Egy ismerős ismerőse

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Mint a villámlás