Hangsúlyos kérdés
Akkor ezt mondta Sámuel: Talán
ugyanúgy tetszik az Úrnak az égő- és a véresáldozat, mint az engedelmesség az
Úr szava iránt? Bizony, többet ér az engedelmesség az áldozatnál, és a
szófogadás a kosok kövérjénél!
A szívünk legmélyebb és
legőszintébb szándékára szeretné a figyelmünket irányítani a következő
bibliavers. Így tehát… szívvizsgálat következik és nem a hagyományos módon.
Mit érzel akkor, amikor Istenre
gondolsz? Mostanában sokat gondolkodok azon, hogy vajon milyen érzéseket vált
ki belőlem Isten és azt gondolom, hogy erről szükséges gondolkodni és beszélni
egyaránt. Annál is inkább, mert az emberek hajlamosak Istent egy csupa
elvárásokkal teli, szigorú és követelőző személynek leírni. Nem tudom, hogy
miből indult ki ez az elgondolás, talán a Tízparancsolat hat az emberekre ilyen
módon, én azonban most megkísérlem feloldani ezt a képet és valami másra
helyezni a hangsúlyt.
Amikor Isten a világot teremtette
és elhelyezte az első emberpárt az Éden kertjében, ezzel együtt egy végtelen
szabadság is adott és egyetlen feltételt kellett betartani csupán:
engedelmeskedjenek neki. Az engedelmesség arra irányult, hogy arról az
egyetlen fáról ne egyenek. Nem olyan nehéz kérés… legalábbis innen úgy tűnik.
Talán nem is értjük, hogy miért nem lehetett betartani ezt az egyetlen dolgot,
amit Isten kért és cserébe szabadságot kínált. A válasz talán abban rejlik,
hogy kire helyezte Ádám és Éva azt a bizonyos hangsúlyt.
Sámuel a fenti bibliaversben ezt
a hangsúlyt szeretné megvilágítani. Az életünk döntő kérdései, az Istennel
kapcsolatos érzéseink és gondolataink, továbbá a saját magunkhoz való
viszonyunk mind-mind attól függ, hogy mire helyezzük a hangsúlyt. Sámuel azt
mondja Saulnak, aki épp királyi válságban volt, hogy az Úrnak többet ér az
engedelmesség és a szófogadás, mint bármilyen áldozat. Nem azt mondja, hogy nem
fontosak az áldozatok és a látványos cselekedetek, de az Úr többre értékeli
azt, ami a szívben van, amire a valódi hangsúlyt fektetjük. Hiába hozunk
áldozatot, teszünk nagy gesztusokat, ha a szívünkben kételkedés, harag vagy
ellenállás van.
A látszat helyett a mélységre tegyük
a hangsúlyt, hiszen mit ért volna Ádám és Éva engedelmessége, ha a szívükben
engedtek volna a kételkedésnek és a bizalmatlanságnak?
Vizsgáld meg, hogy te mire teszed
a hangsúlyt a szívedben és milyen érzéseket vált ki belőled Isten, amikor rá
gondolsz. A válaszodban ott rejlik a hangsúly is, csak légy figyelmes.
Áldott napot!