Hála Istennek, azért ami NINCS
Cikkek,
posztok, előadások, riportműsorok ezrei szólnak ma a hálának, a hálaadásnak a
mentális állapotunkra gyakorolt pozitív hatásairól. Arról, hogy ne a
hiányainkra figyeljünk, hanem arra, amink van, hogy létezünk, hogy nem vagyunk
egyedül, hogy vannak képességeink, stb.
Én
azonban ma nem arról szeretnék írni, hogy ’Adj hálát azért, ami van!’, hanem
éppen ellenkezőleg ’Adj hálát azért, ami nincs!’
S
persze sokszor a jó dolgokat, egy eredményes napot, egy szerencsés megérkezést,
egy kellemes együttlétet, egy segítségnyújtást, egy gyógyulást, egy szabadulást
sem sikerül úgy megköszönni, ahogy és amennyire szeretnénk, de mégis ott van
bennünk ezekért egy kellemes, bizsergető felszabadult érzés, amit hálának
nevezünk.
Amiről
azonban az apostol beszél az valami egészen más. Az itt szereplő görög szó a ’kharisz’,
melyből az eukarisztia szó is származik, elsősorban ugyanis nem a bennünk lévő
érzést jelöli, hanem az Istennek azt a kegyelmét, mely földhöz ragadt gondolkodásunkkal
érthetetlen és értelmetlen.
Azt,
hogy az Isten úgy szeret, hogy az egyszülött Fiát adta (Ján.3:16), aki miattam,
helyettem és értem elszenvedte a ’NINCS’ állapotát, azért, hogy én örökké
létezzek. Ugyanis az Isten kimondhatatlan ajándéka: a ’NINCS’.
És
mikor erről írok, ’Adj hálát azért, ami nincs!’, bizony bennem is berzenkedik
minden, mint Péterben, „Uram ez nem történhetik meg veled”, hiszen azért nem
szokás hálát adni, mikor meghal az, akit szeretünk…
Uram!
Köszönöm, hogy nem engeded, hogy rám törjön és elnyeljen a NINCS érzése. Köszönöm,
hogy megváltottál a NINCS-től, és hogy Te nemcsak a VAN és a LESZ vagy bennem,
hanem Te vagy a NINCS is.
