Önmagáért
Gyakran gondoljuk azt, hogy aki Istent követi, az ő gyermekének vallja magát, annak különösen jó embernek kell lennie: jobban kell szeretnie, szelídebben viselkednie, a szabályokat jobban betartania. Mégis, ha a Biblia szereplőit nézzük, a legtöbbjük nem ilyen volt. Sőt.
És–valljuk be–akármennyire is szeretjük Istent, mi sem ilyenek vagyunk.
De van egy jó hírem. A próféta szavain keresztül Isten azt ígéri, hogy azt a sok szeretetlen, ellenszenves, undok dolgot, amit mások, magunk és Isten ellen teszünk, ő eltörli, elfelejti. És nem azért, mert már megváltoztunk volna, nem azért, mert foggal-körömmel igyekszünk, nem azért, mert tökéletesek volnánk, hanem egyszerűen önmagáért.
És még ennél is tovább megy. Istenünk, mennyei édesapánk nagyvonalúan azt is felajánlja nekünk, hogy szálljunk vitába vele, ha úgy érezzük, valamiben igazságtalanul járt el (ld. 26. vers). És ki tudja, talán még enged is nekünk, ahogyan annyi más embernek is korábban (pl. Ábrahám, Jób, Mózes, Ezékiás, stb).
Ez az Isten az, akit igazán érdemes követni. Ez a hiteles, lelkiismeretes Isten az, akihez mi is bátran, hitelesen, lelkiismeretesen fordulhatunk, nyíltan vállalva minden gyengeségünket és hibánkat; tudva azt, hogy ő az, aki megszabadít minket ezektől. És nem a mi teljesítményünk miatt, hanem csak úgy önmagáért, önként. Szeretetből.
