El akart menni mellettük...

Amikor beesteledett, a hajó a tenger közepén volt, ő pedig a parton egyedül. Amikor látta, hogy mennyire küszködnek az evezéssel, mert szembefújt a szél, hajnaltájban elindult feléjük a tengeren járva, és el akart menni mellettük. Amikor meglátták őt, amint a tengeren jár, azt hitték, hogy kísértet, és felkiáltottak. Mert mindnyájan látták őt, és megrettentek. De ő azonnal megszólította őket, és ezt mondta nekik: Bízzatok, én vagyok, ne féljetek! Beszállt hozzájuk a hajóba, és elült a szél, ők pedig szerfölött csodálkoztak magukban.

Márk evangéliuma 6:47-51

Érezted már úgy, mintha összecsapnának a fejed fölött a hullámok? Hogy hiába imádkozol újra meg újra, de az imáid a plafonnál feljebb nem jutnak el? Érezted már azt a semmihez nem fogható hideg érzést, mintha teljesen egyedül állnál a világ közepén, és az ég súlya alatt mindjárt összeroppansz?

Ha igen, akkor jó társaságban vagy!

Így érezte magát Mózes, amikor alig azután, hogy Isten parancsára kivezette Izráel népét Egyiptomból, egyszerre egy szedett-vedett rabszolgacsürhe vezetőjeként kellett megállnia. Élete egyik legmélyebb pontján Istenhez szól a Hórebről, és kéri, hogy mutassa meg neki a dicsőségét – bízva benne, hogy ez erőt ad neki a folytatáshoz. “Az Úr így felelt: Elvonultatom előtted egész fenségemet, és kimondom előtted az Úr nevét. Kegyelmezek, akinek kegyelmezek, és irgalmazok, akinek irgalmazok.” (Mózes második könyve 33:19)

Így érezte magát Illés, amikor Isten a szeme láttára pusztította el a Baál-papokat, és ő végső elkeseredésében egy ismerős helyen, a Sínai-hegyen (más néven: Hóreb) talál menedéket. Itt Isten maga elé szólítja: “Gyere ki, és állj a hegyre az Úr színe elé! És amikor elvonult az Úr, nagy és erős szél szaggatta a hegyeket, és tördelte a sziklákat az Úr előtt; de az Úr nem volt ott a szélben.” (A királyok első könyve 19:11) A szél után tűz, majd földrengés – de Isten csak a halk és szelíd hangban volt jelen.

Így érezte magát Jób is, aki miután mindent elveszített, válaszok nélkül maradt, de végül megismerhette azt a hatalmas Istent, aki “lépdel a tenger hullámhegyein… Elvonul fölöttem, de nem látom, elsuhan, de nem veszem észre.” (Jób könyve 9:8,11)

És így érezték magukat a tanítványok is, akik Jézus unszolására hajóra szálltak és az éjszaka kellős közepén viharba kerültek. Halálfélelmükben pedig nem láttak mást, csak ahogy Jézus “el akart menni mellettük”. Elvonulni úgy, ahogy Mózes és Illés előtt, úgy, ahogy Jób is láthatta lelki szemeivel.

Mert a legmélyebb gödör mélyén is felcsillan, elvonul előttünk Isten dicsősége. 

Bízz benne, ő az, ne félj!