Szabadságra teremtve

Akkor Péter odament hozzá, és ezt kérdezte tőle: Uram, hányszor kell megbocsátanom az ellenem vétkező testvéremnek? Még hétszer is? Jézus így válaszolt: Mondom neked, nemhogy hétszer, hanem még hetvenszer hétszer is.

A megbocsátás szép dolog, de rettenetesen nehéz. Azt hiszem nagyon kevés az olyan ember, aki igazán képes szívből megbocsátani. Talán csak Isten az egyedüli, aki igazán képes a megbocsátásra.

Mindannyian mások vagyunk. Szokták is mondani, hogy ahány ember, annyi élet. Sokféleségünk nem csak a kulturális, földrajzi vagy meggyőződésbeli különbségekben mutatkozik meg, hanem abban is, hogy miként bánunk egymással és önmagunkkal. A harag, a bántás emésztő tűz. Borzasztó veszélyes annak is, aki adja és annak is, aki elszenvedi. Aki adja megtörténhet, hogy nem is gondolja végig micsoda károkat tud okozni egyetlen szóval, aki pedig elszenvedi lehet, hogy nem tudja helyén kezelni sem a bántó félt, sem annak szavait. Az bizonyos, hogy ez egy érzékeny kérdés és talán megoldás sincs rá, hiszen emberként folyamatosan próbára van téve a türelmünk, a megbocsátásra való képességünk és az elengedésre való hajlandóságunk.

Engedd meg, hogy a mai napra egy feladatot bízzak rád. A feladat egyik része, hogy gondold végig, melyek azok a dolgok, amelyekkel megbántattad a környezetedben lévőket és próbáld meg orvosolni. A másik része, hogy gondold végig ki az, aki bocsánatot kért tőled és te továbbra is neheztelsz rá. Gondold végig azt, hogy miért nem tudod elfogadni a bocsánatkérését és még mielőtt tovább emészted magad, üljetek le beszélgetni. Őszintén. Hiszen a harag legnagyobb ellensége az őszinteség és az elfogadás. Ha képesek vagyunk őszintén és elfogadóan beszélni a másikkal, akkor a harag is halványulni kezd.

Isten a megbocsátás, a türelem és az elengedés istene. Nem az teszi az ítéletet, hogy haragszol valakire, hanem az, ha a harag belepi a lelkedet és megkötözötté válsz. Az Úr szabadságra teremtett, ne hagyd, hogy a harag bebörtönözzön!

Áldott napot!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Egy ismerős ismerőse

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Mint a villámlás