Isten ereje tied lehet
Az alacsony önértékelés egészen gigantikus méreteket ölt, még keresztény szolgálok körében is. Talán te is érezted már kevésnek magadat egy feladathoz, amire Isten késztetett, vagy mások éreztették veled, hogy egy feladat nem neked való...
A keresztények között elterjedt tévhit, hogy önmagunk
lekicsinylése Istennek tetsző magatartás, a valódi alázat és a megszentelődés
része. Azonban önmagunk leértékelése nem azonos az alázattal, és szöges
ellentétben áll a keresztény hit alapvető tanításával. Az első nagy parancsolat
így hangzik: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes
lelkedből és teljes elmédből.” A második ennek a kiegészítése: „Szeresd felebarátodat,
mint magadat.” Valójában ez nem is két parancs, hanem három: szeresd Istent,
szeresd magadat, és szeress másokat. Azért szerepel a 2. helyen önmagunk
szeretete, mert Jézus szerint egyértelműen ez a felebarát szeretetének az
alapja.
Egy egy lelkész ilyen értelemben prédikált a Jézusi nagy
parancsolatról. Az igehirdetés után az egyik hallgató odalépett hozzá, és a
következőket mondta: sok prédikációt hallottam már erről, de csak most értettem
meg, hogy mit akart mondani Jézus. Hogy érti ezt? - kérdezett vissza a lelkész. Az igehirdetés
közben jöttem rá, hogy eddig magamban mindig így értelmeztem ezt az igét:
szeresd felebarátodat, és gyűlöld saját magadat. Sajnos egész életemben rosszul
követtem a parancsolatnak ezt az értelmezését.
Egy másik illető azt mondta, bár gyermekkora óta
gyakorló hívő mindig is azt hitte, hogy az Isten szerinti alázat azt jelenti,
hogy nem szereti önmagát.
A rosszul értelmezett bibliai szövegek rossz életvezetési
elvek gyakorlásához vezetnek és a szolgálathoz való rossz hozzáálláshoz. Isten, ma el akar vezetni egy új és megnyugató felismerésre, amely nemcsak visszaállít a helyes öntértékelés útjára, de a szolgálatodat erőteljessé teheti.
Honnan vesszük a bátorságot, hogy lebecsüljünk vagy megvessünk
valakit, ez esetben önmagunkat, akit Isten nagyra értékel? Krisztus már akkor
meghalt értünk, amikor még bűnösök voltunk… Isten szeretetének fényében emelt
fővel járhatunk (Róm 5: 7-8).
Honnan vesszük a bátorságot, hogy lebecsüljünk vagy megvessünk
valakit, akivel Istennek terve van? "Áldott a mi Urunk, aki megáldott minket…
minden lelki áldásával a Krisztusban. Mert Ő benne választ kiválasztott minket
magának már a világ teremtése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyenek
előtte szeretetben. Előre el is határozta, hogy fiaivá fogad minket.” (Ef 1:3-5)
Ne tegye önmagával senki ezt! Mert ezzel korlátozzuk az Isten munkáját rajtunk keresztül a világban! Ha ma szolgálsz, azzal az erővel tedd, amivel Isten felruházott, és ne korlátold Istent a rossz önértékeléseddel. Nem kell gyengének lennünk, mivel erősnek alkotott meg az Isten! Az Ő ereje a tied lehet!