Megtérő bűnös miatti öröm
Lukács evangéliuma 15. fejezet 10. vers
Minél többet olvasom Lukács evangéliumából ezt az elveszettekről – elveszett bárány, elveszett drachma, elveszett fiú - szóló fejezetet, annál inkább arra döbbenek rá, hogy mennyit kell még tanulnom a feltétel nélküli isteni szeretetről, a megbocsátásról és az örömről.
Mert könnyű szeretni, megbocsátani és örülni annak, aki fontos számomra, aki viszontszeret. De, miért nekem kéne megkeresni azt, aki a saját útját akarja járni, miért nekem kéne fáradozni azért, aki elhanyagolja magát, és miért nekem kéne finanszírozni és felruházni a rendetlenül élő, toprongyos tékozlókat?
Ilyenkor feltör belőlem is a jónási igazságérzet; de Uram, ezek meggyaláztak téged, minket is kifosztottak és semmi bűnhődés? Legalább egy kicsit odapörkölhetnél nekik, csak egy-két villámot, legalább ijesztésül!
És megértem a nagyobb testvér értetlenkedését is; Apám én megértem, hogy nem zavarod el a tékozló fiadat, de legalább egy pár hónapot aludjon kint a szolgákkal! Igenis bizonyítsa be, hogy megváltozott! Dolgozza le, tegye jóvá, amit eltékozolt! Mivé lenne ez a világ, ha csak úgy, minden következmény nélkül fogadnánk vissza a megtérő bűnösöket?!
Aztán belém hasít; De hát én sem vagyok különb! Én is oly gyakran saját fejem után megyek és hátat fordítok az Atyai háznak. Én is annyi mindent önző módon eltékozlok, DE…
DE amikor bűnbánattal leborulok elé, akkor engem sem korhol, akkor engem sem sújt agyon, hanem „csendben és némán átölel az Isten”.
Mennyei Atyám! Segíts ma megtanulni ezt a leckét. Ahogy te megosztod velem, bűnös, érdemtelen tékozlóval mindenedet, úgy én is megoszthassam a tőled kapott áldásokat azokkal, akik hozzám hasonlóan nem érdemelnek semmit.
Taníts meg szeretni! Az ellenségemet.
Taníts meg megbocsátani! Az ellenem vétkezőknek.
Taníts meg örülni! Egy bűnös ember megtérésén.
