Egy igazán jó ajánlat


Ő pedig ezt mondta nekik: Bizony mondom nektek, hogy mindaz, aki elhagyta házát vagy feleségét, testvéreit, szüleit vagy gyermekeit az Isten országáért, 

az a sokszorosát kapja vissza már ebben a világban, a jövendő világban pedig az örök életet.

Lukács evangéliuma 18:29-30

Emlékszem, hogy pár évvel ezelőtt hirdetőújságokban, az apróhirdetések között többször találkoztam ilyesmivel: Gyorshitel! Ha a bankok nem állnak velünk szóba, csak hívjuk őket fel, és keresetigazolás nélkül egy-két napon, vagy akár pár órán belül megkapjuk az áhított néhány százezer forintot. Fantasztikus, kihagyhatatlan ajánlat! Aztán egy telefonszám. (Nem bank, magánszemély.) Ez alatt az apróbetűs rész tartalmazta a lényeget. THM: 380%. Nagy szám, olyan kicsi betűkkel, hogy szinte el sem lehetett olvasni.

Aztán egyszer beszélgettem egy olyan emberrel, akinek a szomszédja vett fel ilyen kölcsönt. Minden hónapban személyesen jöttek el a törlesztő részletért. Amikor minden rendben ment, akkor egy hölgy, amikor nem tudott fizetni, egy kétajtós szekrény méretű "úriember" jelent meg, hogy biztosan megértse, hogy márpedig fizetnie kell. Az ilyen hiteleket azoknak találták ki, akiknek a bankok nem adnak, kilátástalan helyzetbe kerültek, ezért mintha mentőöv volna, úgy kapnak az ajánlat után. Adnak nekik valamennyit, azután a sokszorosát fizetik vissza. De ha azt halljuk, hogy "svájci frankos hitel", akkor lehet, hogy közvetlen, fájó tapasztalatunk is van egy hasonló a rendszerrel kapcsolatban, pedig azokat "rendes" bankok adták. Itt így megy a kiszolgáltatott emberekkel.

Isten országában másként működnek a dolgok. Ő keveset kér tőlünk, és a sokszorosát adja vissza! Mégis, olyan soknak tűnik időnként az is, amit ő kér, ugye? Mert amink van, azt két kézzel szorítjuk, nem akarunk tőle megválni. Pedig Isten csak azt kéri tőlünk, ami nem válik a javunkra, vagy ami helyett valami jobbat akar adni.  Akik kipróbálták már az ő ajánlatát, megtapasztalhatták, hogy tényleg működik: sokszorosát kapjuk annak, amit odaadunk vagy elengedünk, és ő mindig tartja a szavát. Nincs akciós ajánlat, ami csak az első néhány száz érdeklődőnek van fenntartva, és nincs apróbetűs szöveg rejtett feltételekkel. És a jövendő világban az örök élet. Aránytalanul sokat kapunk cserébe azért, ha lemondunk valamiről, ha ő ezt kéri tőlünk. 

Te próbáltad már?

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Világosság a sötétségben

Gyakorlati teológia