A mindent megváltoztató hit


„Reménység ellenére is reménykedve hitte, hogy sok nép atyjává lesz, ahogyan megmondatott: „Ilyen sok lesz a te utódod!”

Pál levele a rómaiakhoz 4.rész 18.vers

A napokban elgondolkodtam, hogy számorma mit jelent a hit. Először a Biblia egyik ismert verse jutott eszembe, amely így hangzik: „a hit a remélt dolgokban való bizalom, és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés.” (Zsid.11:1), de ha emberként gondolkodunk, akkor előfordul, hogy olyan helyzetekbe kerülünk, amikor a fenti szakaszt nagyon nehéz beépíteni az életünkbe, vagyis nehéz hinni…  Ideális lenne azt gondolni, hogy egy keresztény embernek mindig, minden körülmények között erős hittel kell rendelkeznie és semmi sem mozdíthatja ki ebből a helyzetből, de előfordul, hogy nem egyszerű hinni, sőt egyenesen nehéz és ilyenkor az sem segít, ha nyomást helyezünk egymásra hitünk elgyengülése miatt.

Te hogyan fogalmaznád meg a hitet? Milyen a jó hit? Ábrahám példája jó kiindulási pont lehet…

A történetet talán nem kell bemutatni, mivel az egyik legmegdöbbentőbb helyzet állt elő Ábrahám és felesége életében, hiszen olyan korban született gyermekük, amikor a biológia már nem tette azt lehetővé. A csoda azonban megtörtént és azóta Ábrahám hite legendássá vált. A kilátástalannak ítélt helyzetek élő példája és a megoldás létének bizonyítéka az ő történetük. A történet szerint Ábrahám elmosolyodott Isten ígéretén, miszerint gyermekük fog születni, hiszen mindketten idősek voltak már, életükben a lehetetlen kategóriába tartozott a gyermekáldás. Ábrahámnak döntenie kellett, hogy a saját számításait veszi alapul vagy Isten ígéreteit, ugyanis egyik a másikat azonnal kizárja. Isten ígéreteit nem lehet „bekalkulálni” az életünkbe, nem ismerjük azok létrejöttét, nem lehet őket kiszámítani és észokokkal sem lehet megmagyarázni. Ezt kellett Ábrahámnak megtanulni. Ez közel sem azt jelenti, hogy vak hittel rendelkezett volna, hiszen felmérte emberi oldalról a helyzetet, mérlegelt és végül döntött. A döntés a következő: Ábrahám megadta Istennek a dicsőséget és elismerte, hogy minden emberi, ésszel felmérhető döntés felett áll és az ígéret nem üres szavak halmaza.

Ábrahám megkapta jutalmát! Fia született és hite bizonyság minden ember számára. A mi életünkben is lehetnek ilyen ábrahámi pillanatok, amikor nehéznek tűnik hinni. Ilyenkor azonban gondolj arra, hogy a bizonytalanság kizárja Isten cselekvését. Nem azért, mert ne tudna cselekedni, hanem mert úgy akarja ígéretét beteljesíteni, hogy közben hitünket erősíti.

Áldott napot!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Világosság a sötétségben

A tökfőzelék és a szeretet