Egy biztos pont
“Mert te, Uram, megáldod az igazat, körülveszed kegyelmeddel, mint pajzzsal.”
Zsoltárok könyve 5. fejezet 13. vers
A bibliai Dávid királynak nagyon mozgalmas, kalandos, de mindenekfelett veszélyes élete volt. Vadállatok, óriások, harcosok ellen küzdött. Sokszor kellett menekülnie, ilyenkor sziklaüregekben, hasadékokban rejtőzött. Miután király lett, sokan lázadtak ellene, még saját fia is. Sehol nem volt biztonságban.
Mégis, zsoltáraiban, énekeiben mindig megjelenik egy biztos pont: Isten. Dávidnak olyan volt az ő közelében lenni, mint megbújni egy barlangban az üldözők elől, és érezni a védelmet nyújtó, szilárd sziklát. Amikor lépten-nyomon, még saját palotájában is veszély vette őt körül, Dávid olyannak látta Isten szeretetét, jelenlétét, mint egy hatalmas pajzsot, amely szinte körülöleli őt, és megvédi a csatatéren záporozó nyílvesszőktől.
Dávid királlyal ellentétben, nekem soha nem kellett barlangokban élnem, pajzzsal védekeznem a csatatéren, vagy attól tartanom, hogy bármelyik pillanatban hátba döfhetnek. Emiatt nem is tudom, milyen érzés az, amikor Isten úgy vesz körül engem, mint egy pajzs.
Ellenfeleim viszont nekem is vannak. Először is, ott a csontig hatoló hideg, amely időnként még a fűtött szobában is rám talál. Ha épp egyedül vagyok egy ilyen hideg, sötét délután, a magány is fenyegető tud lenni. Vagy éppen az élet gondjai, terhei merítenek ki lelkileg, érzelmileg. És bármilyen hétköznapi nehézséggel is kell szembeszállnom, szükségem van arra, hogy biztonságban érezzem magam.
Ezekben a helyzetekben a takaró jelent számomra védelmet. Egy jó meleg takaró, ami megóv a hidegtől és felmelegít; egy puha takaró, ami kényelmet, biztonságot nyújt; egy vastag takaró, ami arra emlékeztet, milyen jó is volt megbújni gyerekként egy ilyen alatt, esetleg erődöt építeni belőle, elrejtőzni ott, és hagyni, hogy rövid időre megszűnjön minden, ami odakint van.
És tudom, hogy Isten végtelen szeretete pontosan ilyen: körülölel, mint egy takaró.
