Megváltva!


“Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet vagytok, Isten tulajdonba vett népe, hogy hirdessétek nagy tetteit annak, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket;”


Amikor a boltban hisztizik a gyerek, az nem azért kellemetlen, mert hangos, vagy mert idegesítő (bár mindez igaz). A szülőben mindeközben egy mondat fogalmazódik meg újra és újra: “Vajon mit gondolnak rólam?!” Bármi, amit a gyermek tesz, a szülőből mutat egy pici szeletet. Legalábbis mi szülők sokszor így éljük meg.

Isten terve az első keresztényekkel, és minden utánuk következővel nagyon egyszerű: “Mutass be minden embernek!” Kiválasztott tizenkét embert, hogy életükkel képviseljék Őt. Az ötlet annyira hatékony volt, hogy rövid időn belül több ezer, és mára már milliárdok csatlakoztak az ő hitükhöz. Olyan jól ment az ige terjesztése, hogy jelenleg a föld körülbelül harmada tartozik valamilyen keresztény felekezethez. Mindez annak a tizenkét embernek (meg még néhány másiknak) köszönhető.

Nem volt túl bonyolult a stratégiájuk, csak egyszerűen normális emberként éltek, és amerre jártak, elmondták, hogy kit követnek. Úgy éltek, hogy az emberek látták rajtuk a szeretetet és a csodát, amit átéltek. Nyíltan vállalták, hogy Istent követik, és megosztották, hogy miért. Elmondták, hogy mit tett Jézus velük, hogy megváltotta őket, hogy a sötétségből a világosságba jutottak.

Amit Isten kér tőled, nem atomfizika. Élj jó emberként, akin észrevehető, hogy Jézus megváltotta!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Világosság a sötétségben

A tökfőzelék és a szeretet