Aki közel van


„Békességet hagyok nektek, az én békességemet adom nektek, de nem úgy adom nektek, ahogyan a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, ne is csüggedjen!”

János evangéliuma 14.fejezet 27.vers

 

„Ne félj, minden rendben lesz!”; „Legyél nyugodt, majd Isten elrendezi!”- annyiszor hallottam már ezt. Istenben hívő emberként tudom, hogy a fenti kijelentések a valóságot mondják el, ennek ellenére sokszor félek.

Szeretem János evangéliumát. Egykori tanárommal, aki a főiskolán ógörög nyelvet tanított ezt az evangéliumot vettük górcső alá az órák alkalmával. Többször felmerült, hogy miért erről az evangéliumról beszélünk, miért ezt elemezzük, tanulmányozzuk. A válasz nemes egyszerűséggel annyi: mert közel hozza Istent hozzánk. Az evangélium első fejezetétől kezdve Jézus csodáiról, szeretetéről, megbocsátásáról és támogatásáról olvashatunk. Ez az egyetlen olyan leírás, amely leginkább közel hozza Jézust hozzánk. Olyan helyzeteket mutat be, amellyel akár mi is találkozhatunk életünk során. Lehetnek kérdéseink, akárcsak Nikodémusnak, lehetünk betegek és vágyhatunk a gyógyulásra. Előfordulhat, hogy gyengül a hitünk és elképzelhetetlennek tartunk dolgokat, közben pedig Jézus bemutatja, hogy nála semmi sem lehetetlen. Jár a tengeren, halottat támaszt, bűnöket bocsát meg. Ez az evangélium emlékeztető arra, hogy Jézus nem egy távoli valóság, hanem egy közeli jelenlét. Olyannyira közeli, hogy ha most megtudnánk jeleníteni, akkor pont ott állna melletted.

Az evangélium emlékeztet még egy nagyon fontos dologra: a békére. A mai világban szinte lehetetlen igazi békét találni. Nem is kell mennünk sehova ahhoz, hogy békétlenséget tapasztaljunk, elég ha csatlakozunk a világhálóhoz, bekapcsoljuk a TV-t. Bárhova nézünk, békének a nyomát sem találjuk. Egy valahol azonban meglelhetjük, ez pedig Jézusnál van. Arra emlékeztet minket, hogy ha Hozzá fordulunk, akkor békét kapunk. Megtanít felülemelkedni a körülményeken és megmutatja, hogy merre haladjunk.

Ha most úgy érezed, hogy egyedül vagy a terheiddel, nyomasztó gondok lepik el a szívedet, akkor fordulj ahhoz, Aki a békét adja. Természetes, hogy néha félünk, néha elhagy a béke és a nyugalom, ilyenkor viszont menj oda Jézushoz. Engedd Neki, hogy meggyógyítson, békét adjon, olyan békét, amit máshol nem találhatsz meg. Szóljon ez a nap a Hozzá fordulásról, a megnyugvásról Istenben és a békéről.

Áldott napot!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Világosság a sötétségben

A tökfőzelék és a szeretet