Hol találod Jézust?


 "Én, Jézus, küldtem el angyalomat, hogy ezekről bizonyságot tegyen nektek a gyülekezetek előtt. Én vagyok Dávid gyökere és új hajtása, a fényes hajnalcsillag."

Jelenések könyve 22. fejezet 16. vers


A nyári táborban a gyerekek titokban összebeszéltek, hogy saját nem hivatalos programot fognak tartani: éjszakai erdei túrát. Semmit sem láttak a sötétben, csak az előttük lévő hátát, de így is izgalmas volt, ahogy csörtettek a vadregényes éjjeli tájon át. Végre, csinálhattak valamit a tanárok nélkül! A csapat körbe-körbe vágtatott az erdőben, aztán végül visszaértek a tábor kivilágított főterére. Ekkor jött aztán az igazi meglepetés! Aki elől haladt, és végig vezette őket, az egyik tanáruk volt!

Jó a szabadság, és a felelősség hordozás. Nagyszerű helytállni az élet rengetegében, sikereket felmutatni. Az is benne van a pakliban, hogy néha sikertelenség lesz, de semmi baj, emberek vagyunk, akik felvállalják még ezt is. Élvezzük a szabadságunk, még akkor is, ha sokszor korlátokba és falakba ütközünk. Az élet izgalmas! Aztán végül hazaérünk: kicsit fáradtan és kimerülten körbenézünk a végállomáson, és akkor jön a meglepetés! Jézus járt előttünk az úton! Ez a megváltás!

Ő a gyökér, ahonnan minden elő bújik, ahonnan minden életerő származik. Ő a hajtás, ahol a gyümölcs terem, ahol az élet virul. Ő a Kezdet és a Vég, a Feltámadás és az Élet. Ő az, akiben élünk, mozgunk és vagyunk. Ő a csillag, aki gyengéd fényével próbál vezetni az életen át.

Kövesd hát!