Urunk örök uralma
„A hetedik angyal is trombitála, és nagy szózatok lőnek a mennyben, amelyek ezt mondják: E világnak országai a mi Urunkéi és az ő Krisztusáéi lettek, aki örökkön örökké uralkodik.”
(Jelenések könyve 11. fejezet 15. vers)
Kezdjünk ma egy kis humorral! Hacsek és Sajó beszélget: Amikor a feleségemmel veszekszem, mindig enyém az utolsó szó! – dicsekszik Sajó – Tényleg? – kérdi Hacsek – És mit szoktál neki mondani? – Azt, hogy: Úgy lesz, drágám!
De viccen kívül. Döbbenetes, hogy mennyire áthat bennünket az Ördög által belénk oltott birtoklás és irányítás vágya, hogy mindig miénk legyen az utolsó szó:
’Ez az én játékom!’ ’Ez az én helyem!’ ’Én vagyok az erősebb!’ ’Én láttam meg előbb!’ ’Amíg az én kenyeremet eszed!’ ’Nekem jogaim vannak!’ ’Én vagyok az úr a háznál!’ ’Itt én parancsolok!’
Mennyi ’én’, mennyi ’nekem’, mennyi ’enyém’! S mennyi könny, és mennyi szenvedés, mikor mindez erőszakos módon kitör belőlünk.
Ezért ma, amikor a Jelenések könyvének eme versét olvasom, eszembe jut az a sok értelmetlen háborúskodás, öldöklés, amit múló hírnévért, befolyásért, elértéktelenedő tárgyakért, vagy területekért folytatok.
S mint végső figyelmeztetés harsan fel az utolsó angyal trombitája: Hagyjál fel végre a gyerekes hatalmi játszmáiddal! Ne lázadj tovább! Jöjj Teremtődhöz! Szerető Istened vár téged!
Uram, kérlek, mielőtt e világ országai felett átveszed az uralmat, legyél Úr, szívem vágyai felett!
’Legyen meg a Te akaratod!’
