Isten szerelmesei


"Énók az Istennel járt, és egyszer csak eltűnt, mert Isten magához vette őt." 

Nagyon rövid és tömör az Énók életéről szóló leírás (1Mózes 5.18,21-24), mégis különleges jelentősége van. Ő az első, akinek az élete nem a megszokott módon ért véget a Földön. Nem a sírban nyugszik, várva a feltámadást, hanem Isten magához vette, így Énók Istennel él a Mennyben. Hitem és reményem szerint nincs messze már az idő, amikor sokakkal történik majd ugyanez Jézus második eljövetelekor.

Miért történhetett ez Énókkal? Mi volt a titka?

„Énók az Istennel járt.” Ugyanezt a kifejezést használjuk a szerelmesekre: járnak egymással. Mivel nagyon szeretik egymást, sülve-főve együtt vannak. Szeretnek beszélgetni, mindent együtt csinálnak, élvezik egymás társaságát. Az Ószövetség görög fordítása is erre utal, ahogyan megfogalmazta azt, hogy Énók az Istennel járt: Énók örömét lelte Istenben és Isten is örömét lelte Énókban. Ez messze túlmutat a szokásszerűen gyakorolt vallásosságon, a parancsokat megtartó engedelmességen. Énók annyira értékelte Isten szeretetét, hogy az az egész életét meghatározta. Isten ma is azt keresi, hogy ki az, aki szeretettel válaszol szeretetére.

Legyen áldott a napod!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Világosság a sötétségben

A tökfőzelék és a szeretet