Vér és bűnbocsánat


"A törvény szerint majdnem mindent vérrel tisztítanak meg, és vér kiontása nélkül nincs bűnbocsánat."


Sokaknak az Szentírás első fele, az Ószövetség elég nehéz olvasmány, hiszen gyakran fejezetről-fejezetre vérontással találkoznak. Ha éppen nem Izrael népe háborúzik és irt ki egy másik nemzetet, vagy egyik ember egy másikat, akkor állatok sokaságait gyilkolják halomra — felajánlva azok vérét Istennek. Nehéz elmenni a naponta levágott bárányok és egyéb kisebb-nagyobb állatok képe mellett, bármennyire is érzéketlenek vagyunk már az ilyen témákra. Ma állatkínzás címén betiltanák ezeket a gyakorlatokat, de akkor ez az élet szerves része volt.

Nem egyszerűen olyasmire kell gondolni, mint amilyen a falun megszokott disznóvágás! Míg ez utóbbinál a közösség, a jókedv, a vidám együttlét dominál, nem mellesleg az abba vetett remény, hogy az esemény után mindenki finomságokkal a zsákjában tér majd haza, addig Izrael áldozatai esetében senkinek az arcán nem lehetett látni a boldogságot. Az áldozat ugyanis a bűneire emlékeztette az áldozót. A bárány magára veszi az ember bűneit, és helyette hal meg az oltáron. Gyakorlatilag mint egy szívszorító hollywoodi filmben, mást végeznek ki az igazi elkövető helyett.

Teltek-múltak az évek és az évszázadok, és időszámításunk kezdetén egy személy szintén áldozat bemutatására készült. Ő azonban nem bárányt vitt az oltárra, hanem saját magát. Úgy, ahogy a bárány nem tehetett semmiről, amit a feláldozója elkövetett, ugyanígy Jézus Krisztus sem követett el semmit abból, amiért keresztre feszítették: ő mégis önként, mindannyiunkért feláldozta magát. Mert "majdnem mindent vérrel tisztítanak meg". Bennünket is. "Vér kiontása nélkül nincs bűnbocsánat."

Vagy te, vagy ő. Vérnek folynia kell. Hogy te örök életet nyerj, ő a vérével tisztított meg téged. Nehezen emészthető, de életbe vágó.