Emlékezem


„A hit pedig a remélt dolgokban való bizalom, és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés.”


Zsidókhoz írt levél 11. fejezet 1. vers



Ma emlékezem. Mindarra, ami jó volt, és arra is, ami kevésbé. Ami tanulság, amiből okulni tudok, amit nagyon máshogy szeretnék csinálni, amit örökre magammal viszek. A közös társasozásokra, amikben javarészt én veszítettem. Arra, hogy a Catant nem lehetett véresen komolyan játszani, mert rosszul esett nektek, ha a rablót épp a ti területetekre helyeztük, ha nem segítettük, hanem épp piszkosul hátráltattuk a másikat.


Arra, hogy gyerekkoromban mennyit bicikliztünk együtt, és milyen jó, hogy most már én is megtehetem ezt az utánpótlással. Arra, hogy mennyire utáltam, amikor menni kellett veletek ki a kertbe gazolni, kapálni, kötözni, locsolni... erre most elkezdtem itthon virágokat ültetgetni. Azt hiszem, öregszem. 


Arra, hogy mennyit de mennyit olvastatok nekünk, hogy sok igazán mély beszélgetésünk volt, és mennyire fáj, hogy már nem tudok veletek semmit sem megosztani abból, akivé mostanra váltam. Arra, amikor elképzeltem, milyen jó lesz majd az unokáitoknak, hogy egy balatonparti városba mehetnek nagyszülőzni... és arra, hogy már ez sem válhat valóra. A fájdalom, a hiányotok az életem része lett, ott van a mindennapokban, a legegyszerűbb rutinmozdulatoktól a különleges pillanatokig. 


Ma emlékezem, és közben kapaszkodok ebbe az igébe. Mert lennie kell feltámadásnak. Nem láttam még, milyen, de Ő megígérte, mert Ő már átélte ezt értünk. Remélek, bízok, várok. Hiszek Benne. Van, hogy nagyon erőteljesen, van, hogy inkább kétségbeesetten. Van, hogy halványan, van, hogy kérdésekkel tele. De hiszek Benne, hogy Ő jót akar. És hiszem, hogy egy nap elhozza a találkozást.