A választás napja
Tagjaitokat se állítsátok a gonoszság fegyvereiként a bűn
szolgálatába, hanem álljatok Isten szolgálatába, mint akik a halálból életre
keltetek, és tagjaitok az igazság fegyvereiként szolgáljanak Istennek.
Naponta megközelítőleg 35.000 döntést hozunk a szinte
jelentéktelenektől az életbevágókig. Van úgy, hogy a lehetőségek sokasága majdnem
megbénít. Megeshet, hogy nem kimondottan jó vagy rossz között kell kitalálni,
merre is legyen az a bizonyos hogyantovább. Sok döntési helyzetben még az
orrunk hegyéig is alig látunk, azt pedig, hogy mi lesz egyik vagy másik opció
hosszútávú következménye, csak remélni tudjuk.
A Biblián is végigvonul egy választás története, a jó és
gonosz küzdelme ott feszül minden egyes epizódban, még akkor is, ha az
események nem egyszer annyira összetettek, hogy a kérdés végül a fekete-fehér
helyett a szürke minden árnyalatában játszik.
Isten téged is választásra hív, és a döntéshez megadja a kellő
segítséget, ez pedig nem más, mint a kereszt. Mert a két fél közül az egyik felállíttatta,
míg a másik ott függött rajta, és az életét adta értünk. Az egyik tolvaj, akinek
az a célja, hogy lopjon, öljön és pusztítson, míg a másik azért lett emberré
értünk, hogy szabaddá tegyen minket. Az egyik fél önzésre és kizsákmányolásra
hív, de a végén veled is ugyanígy bánik el, míg a másik annyit kér, hogy
szeress úgy, ahogy azt tőle megtapasztaltad.
Ma reggel ez a hívás, azt hiszem, még inkább időszerű. Amikor
demokratikus jogaiddal élsz, és elmész szavazni, akárkire is húzod be az
ikszet, ma még fontosabb, hogy légy emberséges! Az országunk széttöredezett, családokon
belül is hatalmas politikai ellentétek feszülnek, és a tagok nem tudnak békében
beszélgetni egymással, estére pedig lehet, hogy egyikük ünnepelni, míg másikuk sírni
fog. Ma és holnap és azután is dönts Isten kegyelme mellett, közvetítsd
Krisztus szeretetét, elfogadását afelé az embertársad felé is, akivel eltérő
állásponton vagytok! Légy emberséges!