A magunk harca...
Nektek nem is kell majd harcolnotok, csak veszteg állnotok
és néznetek, hogyan szabadít meg benneteket az Úr. Ne félj és ne rettegj, Júda
és Jeruzsálem! Holnap vonuljatok ellenük, mert veletek lesz az Úr!
Ki hallott már olyan győzelemről, amelyért nem kellett
megharcolni? Ki tapasztalt már küzdelem nélküli győzelmet? Nos, ezekre igencsak
csekély az esély…
Ingoványos talajra tévedhetünk ha megragadunk azon a ponton,
hogy egy olyan harcban, amelyet Isten vív az övéiért az embernek semmit nem kell tennie. Kardot
rántani, íjat venni vagy pisztolyt fogni valóban nem kell. Az ellenséget
győzködni, a magunk igazát bizonygatni vagy Isten nevében birokra kelni szintén
nem kell. Minden harcot az Úr vállal, legyen szó fizikai vagy lelki harcról. De
az Ő harca csak akkor teljesedhet be, ha előtte mi is megvívtuk a magunk
harcait. De milyen harcot, ha maga Isten szólít fel arra, hogy ne harcoljunk és
csak álljunk és nézzünk?
A magunk harcát magunk ellen vívjuk. Hányszor estünk bele
abba a csapdába, hogy saját magunk ellenségévé váltunk? Tudtuk, hogy mit
kellene tegyünk, de a tökéletes ellentétét tettük mindannak. Hiába minden
segítség, saját magunkat akadályozzuk. A mi harcunk arról szól, hogy
megzabolázzuk önmagunkat. Arról szól, hogy mielőtt Isten cselekedhetne,
engedjük el a gyeplőt és adjuk át neki az irányítást. A mi harcunk a kulcs a
győzelemhez. A döntő pillanat nem az, hogy vajon Isten megnyeri-e a háborút,
hanem az, hogy vajon képesek vagyunk-e átengedni neki az irányítást?
Neked valóban nem kell harcolnod. Isten az egyedüli, aki
végső és elsöprő győzelmet arathat minden csatádban, kivéve egyet: ő nem fog
téged legyőzni, nem fog ellened vagy az akaratod ellen harcolni. Azt viszont
garantálja, hogy amint legyőződ akaratod és átadod neki a hatalmat, Ő minden
dolgodat győzelemre viszi. Bízz benne!
Áldott napot!