A magunk harca...
Ki hallott már olyan győzelemről, amelyért nem kellett
megharcolni? Ki tapasztalt már küzdelem nélküli győzelmet? Nos, ezekre igencsak
csekély az esély…
Ingoványos talajra tévedhetünk ha megragadunk azon a ponton,
hogy egy olyan harcban, amelyet Isten vív az övéiért az embernek semmit nem kell tennie. Kardot
rántani, íjat venni vagy pisztolyt fogni valóban nem kell. Az ellenséget
győzködni, a magunk igazát bizonygatni vagy Isten nevében birokra kelni szintén
nem kell. Minden harcot az Úr vállal, legyen szó fizikai vagy lelki harcról. De
az Ő harca csak akkor teljesedhet be, ha előtte mi is megvívtuk a magunk
harcait. De milyen harcot, ha maga Isten szólít fel arra, hogy ne harcoljunk és
csak álljunk és nézzünk?
A magunk harcát magunk ellen vívjuk. Hányszor estünk bele
abba a csapdába, hogy saját magunk ellenségévé váltunk? Tudtuk, hogy mit
kellene tegyünk, de a tökéletes ellentétét tettük mindannak. Hiába minden
segítség, saját magunkat akadályozzuk. A mi harcunk arról szól, hogy
megzabolázzuk önmagunkat. Arról szól, hogy mielőtt Isten cselekedhetne,
engedjük el a gyeplőt és adjuk át neki az irányítást. A mi harcunk a kulcs a
győzelemhez. A döntő pillanat nem az, hogy vajon Isten megnyeri-e a háborút,
hanem az, hogy vajon képesek vagyunk-e átengedni neki az irányítást?
Neked valóban nem kell harcolnod. Isten az egyedüli, aki
végső és elsöprő győzelmet arathat minden csatádban, kivéve egyet: ő nem fog
téged legyőzni, nem fog ellened vagy az akaratod ellen harcolni. Azt viszont
garantálja, hogy amint legyőződ akaratod és átadod neki a hatalmat, Ő minden
dolgodat győzelemre viszi. Bízz benne!
Áldott napot!
