A törvény és a pogányok
Az
első, főként zsidókból álló keresztény gyülekezetek egyik legnagyobb dilemmája
az volt, hogy Krisztus halála után a törvény mely előírásai lettek betöltve és
mely részei maradtak érvényben, illetve mely parancsolatok betartását kell
megkövetelni a más népek (római, görög, stb.) közül megtérőktől.
Ahogy
Pál apostol leveleiből is kiderül, két alapállás feszült egymásnak. Az egyik - főként
a zsidókból megtértek részéről-, amely a törvénnyel dicsekedett. (Róm.2:17,23)
A másik – a pogányságból jöttek részéről, amely szerint a „törvény vége Krisztus”
(Róm.10:4), a törvény rossz és felesleges, sőt keresztényként már bűn
megtartani (Róm.7:7).
És,
mily igaza van Salamonnak „Nincs semmi új a nap alatt”, mert még ma is ezen
vitázunk a legtöbbet: ’Mózes könyve, a törvény az Ószövetség a zsidóknak
adatott, mi már az Újszövetség népe vagyunk.’ ’A törvényből csak a
Tízparancsolatot kell megtartani, mert az az egész emberiségnek szól.’ ’A
lelkiismeretünkre, a szívünkre kell hallgatni és mindenki maga eldönti, mit
tart meg és mit nem.’ stb.
S
mi az igazság? Az apostol ezt írja: „a törvény
szent, és a parancsolat szent és igaz és jó.” (Róm.7:12); „gyönyörködöm az
Isten törvényében a belső ember szerint.”
(Róm.7:22). Mert a törvény döbbent rá arra, hogy „az elmémmel az Isten
törvényének, de testemmel a bűn törvényének szolgálok.” (Róm.7:25) és Krisztusra
van szükségem, akihez így kiáltok fel: „Óh én nyomorult ember! Kicsoda szabadít
meg engem e halálnak testéből?” (Róm.7:24)
S
milyen bátorító tudni azt, hogy „Nincsen azért immár semmi kárhoztatásuk
azoknak, akik Krisztus Jézusban vannak, kik nem test szerint járnak, hanem
Lélek szerint.” (Róm.8:1)
Fogadjuk
meg Pál intelmét és tanácsát: „Mert nem azok igazak Isten előtt, akik a
törvényt hallgatják, hanem azok fognak megigazulni, akik a törvényt betöltik.”
(Róm.2:13)
„Senkinek
semmivel ne tartozzatok, hanem csak azzal, hogy egymást szeressétek; mert aki
szereti a felebarátját, a törvényt betöltötte.” (Róm.13:8)
