Ne haragudj, nem értem!
A hét végén az egyik gyülekezetemben beszélgetős alkalmat tartottam, és a téma a gyülekezet működése, szokások, változások voltak. Arra szerettem volna felhívni a tagok figyelmét, hogy sajnos – sok ok együttes hatása következtében – úgy a gyülekezetünkben, mint az egyházban általában csökkenő tendenciát mutat a fiatalok részvétele. Különösen a 18-35 éves korosztály tekintetében egyre alacsonyabb a fiatalok létszáma. Feltettem hát egy kérdést, amit már én se tudnék szó szerint idézni. Próbáltam minél pontosabban behatárolni, hogy mire is vagyok kíváncsi, de a rá adott első reakció bizonyította, hogy ez nem igazán sikerült. Az egyik testvérnő feltette a kezét, és azt mondta:
“Krisztián! Nem értjük a kérdést!”
Olvasva a mai szakaszt, ami egészen a 19-23. versekig egyetlen, többszörösen összetett mondatot tartalmaz, látom, hogy nem csak én tudok olyan kacifántosan fogalmazni, hogy az emberek még a kérdésemet se értsék. A Zsidókhoz írt levél szerzője (a hagyomány szerint Pál apostol) is híres ezekről a nyakatekert eszmefuttatásokról, melyekből itt egy példát is találhatunk.
Nekem még meg kell tanulnom, hogy a kevesebb néha több, és hogy néha jobb az egyenes beszéd. Itt is ez a helyzet. Mert a mai szakasz fő mondanivalója nagyon egyszerű:
“Mivel tehát, testvéreim, bízhatunk abban, hogy bemehetünk a szentélybe, […] járuljunk azért oda […] mert hű az, aki ígéretet tett.”
Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy az az Isten, aki elküldte egyszülött fiát, hogy örök életet adjon nekünk, hűségesen megtartja az ígéreteit, így biztosak lehetünk benne, hogy nyitva áll az ajtó a szentélybe – egyenesen az Ő jelenlétébe. Nem az én tisztaságom, hanem az ő hűsége okán.
Így már érthetőbb, nem?
