Dicsekedj!
Talán te is többször összefutottál már az interneten azzal a mémmel, ahol két kisfiú beszélget arról, milyen híres személyeket ismernek, és egyikük szégyenlősen ezt mondja: "Nem akarok dicsekedni, de én hallottam, amikor apukám Istent az Atyjának szólítja."
A Bibliából jól ismert Pál apostol már kevésbé visszafogott ezen a téren. Ő többször is határozottan kijelenti, hogy Istent ismerni, vele kapcsolatban lenni igenis dicsekvésre méltó tény, és gyakran büszkélkedik is vele.
De felmerülhet bennünk a kérdés: a büszkeség és a dicsekvés nem rossz dolog?
Hát, attól függ, mi a célod vele.
Ha dicsekvéseddel mások fölé emeled magad, és azt érezteted a környezetedben élőkkel, hogy ők valamilyen téren alsóbbrendűek nálad, az nem vezet semmi jóra. Istennel dicsekedni viszont pont azért jó, mert a vele való kapcsolatunk (jó esetben) nem a mi felsőbbrendűségünkre mutat rá, hanem az ő megbocsátására, nagyvonalúságára, végtelen szeretetére.
És ez a dicsekvés senkit nem zár ki a körből, senkit nem tesz alacsonyabb rangúvá, hiszen Isten számára mind ugyanolyan értékesek és szeretettek vagyunk, és bármelyikünk számára ott a lehetőség, hogy kapcsolatba lépjünk vele.
Bárhová is mész ma, bármit teszel, bármilyen nehéz helyzetbe is kerülsz, dicsekedj, mert a világmindenség ura, akit édesapádnak nevezhetsz, szeret és nem hagy el téged!
