Állíts helyre!
Már
22 éve vagyok házas, de mindmáig komoly kihívást jelent számomra a háztartási
tisztítószerek, bizonyos konyhai kellékek, konyharuhák, gépek, törülközők, stb.
megtalálása. S mikor feleségemnél rákérdezek, hogy például hol van a habverő, a
válasz kurtán csak annyi: a helyén! Kösz – mormogom magamban –, de hol a helye?
Azt pedig nem is említem, hogy mit kapok azért, ha valamit aztán nem a ’helyére’
teszek vissza… Így, azt találtam, Salamonnal szólva, hogy a dolgoknak nemcsak
rendelt ideje, hanem rendelt helye is van.
És
valóban. Nehéz kérdés ugyan, hogy hol a habverő helye, de még nehezebb, hogy
hol van az én helyem? A helyemen vagyok-e? S ha nem, akkor hogyan találhatom
meg és miként kerülhetek a saját helyemre?
Mikor
reggelente egyre fáradtabban, egyre lassabban ébredek, mikor a tükörbe nézve látom
szemem körül az egyre több ráncot, a fejemen az egyre több ősz hajszálat, mikor
azt találom magamban, hogy egyre türelmetlenebb vagyok és, hogy egyre nehezebb leküzdeni
a rossz szokásokat, akkor azt mondom; ez biztos nem az a hely, amit Isten rendelt
nekem.
A
bűn, a szenvedés, az elmúlás világa olyan számomra, mint a mai zsoltárban Isten
népe számára Babilon. A száműzetés és a fogság helye. S még ha olyan hűséges
lennék is, még ha annyira helytállnék is, mint Dániel, vagy a társai, akkor is
tudnom kell, ’Babilon’, a bűn hatalma alá vetett világ nem az én helyem. Idegen
és vándor vagyok e világban.
Hol
a helyem? Hol a helyünk?
A
mi helyünk „a mennyekben van, honnét a megtartó Úr Jézus Krisztust is várjuk; Ki elváltoztatja a mi nyomorúságos testünket, hogy hasonló legyen
az Ő dicsőséges testéhez, amaz Ő hatalmas munkája szerint, mely által maga alá
is vethet mindeneket.” (Fil.3:20-21)
„Seregek Istene,
állíts helyre minket; világoltasd a te orcádat, hogy megszabaduljunk!” (80. Zsoltár 8. vers)
