Isten rád talál!
Isten ott talál rád, ahol a legkevésbé sem számítasz rá. És
ezt biztos forrásból tudom. Megosztom veled is.
Izrael népe egy nagyon hosszú utat tett meg, amikor 40 évig
vándoroltak a pusztában. Nem csak fizikailag, hanem mentálisan és lelkileg is
egy hosszú utat tettek meg. Megéltek magasságokat és mélységeket. Reménnyel a
szívükben indultak útnak, de az út bizonyos pontján feladni látszódott ez a
remény és úgy tűnt, hogy talán már nem is vágynak arra, amiért útnak indultak.
Felakarták adni azt a reménységet, hogy a megígért országba kerülnek, ahogy azt
az Istent is felakarták adni, aki megígérte nekik, hogy velük lesz. Úgy tűnhet,
hogy hiába volt minden addigi csoda, a hitük nehezen vészelte át a sötét
napokat. Aztán Isten rájuk talált, szövetséget kötött velük, táplálta őket,
gondoskodott róluk és csodás módon érkeztek meg úti céljukhoz.
Izrael története a te történeted is. Talán sokkal jobbat vártál
akkor, amikor oda adtad Istennek az életed, amikor eldöntötted, hogy esélyt
adsz neki és a hitedet táplálod a kételyeid helyett. Telt az idő és egyszer csak
azt vetted észre, hogy már a kételyeid nagyobbak, mint a hited és szinte
mindent megkérdőjelezel. Elgondolkodsz azon, hogy talán elengeded Isten kezét,
mert nem segít rajtad. De nem tudod azt, hogy valójában akkor fogja a
legerősebben a kezed, amikor úgy érzed, hogy elhagyott vagy amikor elengednéd a
kezét.
A Lábnyomok című vers néhány sora jut eszembe: „S most
visszanézve, a legnehezebb úton, legkínosabb napokon át, mégsem látom szent
lábad nyomát! Csak egy pár láb nyoma látszik ott az ösvényen. Elhagytál a
legnagyobb ínységben?" Az Úr kézenfogott, s szemembe nézett:
"Gyermekem, sose hagytalak el téged! Azokon a nehéz napokon át azért látod
csak egy pár láb nyomát, mert a legsúlyosabb próbák alatt téged vállamon
hordoztalak!"
Isten rád talál, amikor a legkevésbé sem számítasz rá. Ne
engedd el a kezét!
Áldott napot!
