Belső küzdelem
Egy alkalommal megkértem a kislányomat valamire – már nem tudom pontosan, hogy mire, de tegyük fel, hogy arra, hogy pakolja össze a játékait. A kérés maga nem volt szokatlan, sőt, valójában a reakció sem; esze ágában nem volt elpakolni a játékait, még szülői határozottságomat hallva sem. Viszont az akkor lezajlott beszélgetés valami olyanra mutatott rá, ami gyakran az ember hétköznapokban hozott döntéseit is nagyban meghatározza. Valahogy így hangzott.
- De apa, nem megy! - válaszolt a kislányom
- Miért nem megy?
- Mert nem tudom megcsinálni!
- Miért nem tudod megcsinálni?
- Mert nem akarom.
A nemrég elhunyt közgazdasági Nobel-díjas pszichológus, Daniel Kahneman, Gyors és lassú gondolkodás című könyvében az ember belső döntéshozatali rendszereivel foglalkozik, és leírja, hogy minden döntésünk szó szerinti energiát használ fel a szervezetünkben elraktározottból. Minél nehezebb kérdést kell megoldanunk, annál több mentális energiába telik jó döntést hozni, és amikor kiürül a “tank”, bizony be-becsúsznak a hibák. Ismerős lehet például a szituáció, amikor úgy döntünk, hogy mostantól kevesebb cukros italt, süteményt és rágcsálnivalót veszünk magunkhoz, ám egy hosszú és kimerítő munkanap végeztével nagyon nehéz megállni a nassolást.
Pál is ezzel küzd. Azzal, amivel a kislányom (“nem megy, mert nem akarom”) és azzal is, amivel a nassolni vágyó diétázó (“nem akarom, de kényszerít”). Ebből az ördögi körből – és Pál apostol nagyszerűen felismerte a helyzetet – nincs kiút. Még ha a mentális tankunkat fel is tudjuk tölteni szénhidrátokkal, a lelki ráhatást nem tudjuk letörni. Ezt nevezi az apostol "a bennünk lakó bűnnek". Ez az, amitől nem tudunk megszabadulni, bármennyire erőltetjük is meg magunkat.
A gondolatmenet végén azonban arra a reménységre kell jutnunk, amire Pál is jutott; mert ezt a problémát nem is nekünk kell megoldanunk:
“Én nyomorult ember! Kicsoda szabadít meg ebből a halálra ítélt testből? Hála legyen Istennek a mi Urunk Jézus Krisztus által!”
