Mindenkor, mindenért
Ezen a gondolaton először kiakadsz és háborogsz: A jó dolgokért, miért is adnék hálát? Én dolgoztam meg értük. Egyébként is! Ezek nekem járnak! A rossz dolgokról pedig ne is beszéljünk. Nem elég, hogy rosszak, még köszönjem is meg őket?! Hát ezt érdemeltem?
Aztán (remélhetőleg) beszivárog néhány gondolat, s elkezded másként látni a dolgokat. Eltöprengesz néhány kérdésen: Ki adta a lehetőségeket, a kreativitást, az erőt és az egészséget? Ki tette eredményessé az erőfeszítéseidet? Majd kezded felfedezni, hogy sokszor a legtöbbet a hibáidból tanulhattál, hogy a fájdalom és veszteség készített fel arra, hogy megértővé és együttérzővé szelídülj. Végül lassan eljutsz oda is, hogy már nem csupán egyetértesz Pál felhívásával: adj hálát Istennek mindenkor, mindenért, hanem elkezded gyakorolni is. Már nem lázadsz fel és háborogsz azonnal, ha valami rossz ér, hanem elkezded figyelni, hogyan lesz veled Isten abban a helyzetben, s hogyan készít számodra különleges megoldásokat. Már nem hálás szívet kérsz, csak egyszerűen hálát adsz: mindenkor, mindenért.
