Tény és vélemény

Beszédem és igehirdetésem sem az emberi bölcsesség megejtő szavaival hangzott hozzátok, hanem a Lélek bizonyító erejével, hogy hitetek ne emberek bölcsességén, hanem Isten erején nyugodjék.

Egy egyetemista ült a szakdolgozat védésén. A szakdolgozata eléggé szokatlan volt az egyetemen, így nem örvendett osztatlan sikernek. Miután ismertette röviden a dolgozatot, eljött az ideje, hogy a bizottság feltegye kérdéseit, észrevételeit. Az opponens a következő, kevéssé tudományos, egy mondatos "cáfolattal" élt: "Szerintem a feltevés hibás."

A vélemény egy olyan dolog, ami mindenkinek van, de nem feltétlen kell úton útfélen hangoztatni. Mindannyiunknak lehet véleménye, és ezzel semmi baj nincs. Azzal viszont annál inkább van, hogy mai, közösségi médián élő társadalmunk arctalanul, gátlástalanul hangoztathatja is azt. Sokszor olyan dolgokat vágunk egymáshoz az internet függönye mögé bújva, amit szemtől szemben eszünk ágában sem lenne a másik embernek mondani, mert pontosan tudnánk, hogy nem lenne jó a fogadtatás.

Pál próbál rámutatni, hogy a fő erőforrás, a fő mérce, a fókusz nem más mint maga Isten. A központban nem a vélemény, vagy hasonlók állnak, hanem az, aki teremtette a világegyetemet. Az, aki bár ellene fordultunk, mégis megváltott bennünket. Isten csodálatos ereje a szeretetről szól. Egy olyan erő ez, ami nem változik néhány vélemény miatt. Nem változik a körülmények miatt. Nem változik az éghajlattal. Egy állandó erő, ami megalkotta, mozgatja és fenntartja a világot.

Lehet véleményed. Lehetnek egyéni gondolataid. Semmi baj nincs azzal, ha valamiről van elképzelésed, és azzal sincs, hogy nem egyezik egy másik emberével. Nem baj, ha te meg vagy győződve valamiről, és valaki pedig pont az ellenkezőjéről van meggyőződve. Lehetnek saját gondolataid, de az erőt Isten szeretetében keressd!

A világon bármi lehet tévedés, bármi összeomolhat, de egy valami sosem változhat. Isten szeret, mert Ő maga a szeretet!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Mint a villámlás

A törvény és a pogányok