Isten nyitottsága

Megkereshettek volna, de nem kérdeztek, megtalálhattak volna, de nem kerestek. Itt vagyok, itt vagyok! – mondtam a népnek, amely nem hívta segítségül nevemet.

Azt szokták mondani, hogy az alapok nagyon fontosak. Legyen szó emberi kapcsolatról, tanulásról vagy egy ház építéséről, alap nélkül minden összeomlik, de ha megfelelő módon van előkészítve, akkor egy stabil dolgot kapunk, bármiről is legyen szó.

Nincs ez máshogy az Isten-kapcsolatban sem. Az Úrral való kapcsolatunkban is rendkívül nagy szerepet játszik az alap, hiszen minden, amit Istenről gondolunk, ahogy Hozzá viszonyulunk abból táplálkozik, amilyen alappal rendelkezünk. Életünk útvesztőjében abban az esetben tudunk kiegyensúlyozottan előre haladni, ha egy olyan Isten-kapcsolattal rendelkezünk, amely bátorsággal, kitartással, szenvedéllyel, elköteleződéssel és szeretettel tölti meg az utunkat.

Hogyan tudunk jó, stabil alapot kialakítani? Emberileg sehogy!

A helyes kérdés inkább úgy hangzik: mit kell tennünk azért, hogy az Istennel való kapcsolatunk stabilizálódjon?
1.Ne bújjunk el az Úr elől! Ádám és Éva szégyellte magát, amikor tudatosult bennük, hogy a tiltott fáról való evés több volt, mint amiről a kígyó beszélt nekik. Úgy érezték, hogy szégyenkezniük kell Isten előtt, ezért elbújtak előle. Bizonyára mi is teszünk vagy tettünk olyat, amit szégyellünk az Úr előtt, de akkor se bújjunk el előle, mert Ő nem az ítélkezés szemüvegén keresztül lát bennünket.
2. Kérdezzünk Tőle! Életünk nagy kérdései, nagy fejtörést okozhatnak. Isten azt mondja, hogy ne a kérdésekre fókuszáljunk, hanem arra, hogy a válasz Nála van és bármikor kérdezhetünk Tőle!
3.Ne szalasszuk el a lehetőséget! Az Istennel való kapcsolat hasonló bármelyik emberi kapcsolatunkhoz. Időt és energiát igényel, lehetőségek keresését, odaadást, elköteleződést és bizalmat. Abban a pillanatban, hogy megadjuk Istennek a lehetőséget, Ő csodát tesz az életünkben. Ne szalasszuk el a lehetőséget, hogy beszéljünk Vele, hogy megnyissuk előtte szívünket. Ő vár. Kitárt karokkal. Élsz a lehetőséggel?

Áldott napot!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Isten terve

A meghallgatott ima