Ami a te dolgod
Érezted már úgy egy beszélgetés folyamán, hogy a másik
magasról fütyül a határaidra, és olyan információk felől érdeklődik, amikhez
voltaképp semmi köze sincs? Nincs annyi ujj a kezemen-lábamon, ahányan és
ahányszor kérdezték tőlünk fiatal házas korunkban, hogy „Na, mikor jön a baba?”
„Nem akartok még gyereket?” Próbáltuk elütni viccesen-kényszeredetten a dolgot,
de aztán jöttek a bölcs megjegyzések, mint a „Nem kell várni vele olyan
sokáig!”, meg a „Nem kell azt annyira túlgondolni” és a „Bezzeg ez régen nem
így volt…”.
Vannak olyan dolgok, amik az adott egyénen, egyéneken, jelen
esetben házaspáron kívül az égegyadta világon senki másra nem tartoznak. És a
kérdések, kéretlen véleménynyilvánítások, még kéretlenebb tanácsok csak ártanak.
Istennek is vannak olyan titkai, amik nem tartoznak ránk.
Ezek közül az egyik, amit pedig annyian próbáltak már megfejteni, kiszámolni –
és még hányan fogják megkísérelni ezután is –, az az Ő visszajövetele, a
feltámadás, végítélet, újjáteremtés ideje.
Elég világosan jelezte, hogy ez nem a mi dolgunk, helyette
adott jócskán iránymutatást azzal kapcsolatban, mivel töltsük el a nekünk adatott
éveket ezen a Földön. Kérte, hogy ismerjük meg annak, aki ő valójában, engedjük
közel magunkhoz, és éljünk vele közösségben. Kérte, hogy adjuk tovább az
örömhírt, mondjuk el az embereknek, Istent még egy utolsó bűnözőnek járó
kegyetlen kivégzőeszköz sem rettentette vissza attól, hogy megmentsen minket. Azt
kívánta, hogy szeressük egymást úgy, ahogy Ő szeret minket.
A másik felett való ítélkezést, időpont-számolgatást, erőszakot
nem kért, ellenben emberséget, elfogadást, józan gondolkodást, értelmes életet
annál inkább. Itt az ideje, hogy mi is tiszteletben tartsuk Isten határait.
