Hol a helyed?
Volt
egy fiatalember, akinek a vezényléshez ugyan nem volt érzéke, de úgy gondolta,
hogy ő a világ egyik legnagyobb karmestere. Csakhogy, amikor alkalom adódott
arra, hogy ezt bebizonyítsa, akkor mindig történt valami gikszer.
Például,
egyszer a halkításnál leguggolt és azt hitték, hogy rosszul van. Máskor a
hangosabb részeknél ugrált a levegőbe, vagy elszámolta a ritmust és hiába
intett a fúvósoknak, nem történt semmi.
Volt,
hogy megbeszélték, hogy egy bizonyos szakaszt nem fognak ismételni, ám az
előadáson ő ezt elfelejtette, visszalapozott, a zenekar pedig továbbment. Erre
ő leállította az egész darabot és ingerülten azt üvöltözte: „Állj! Nem jó! Ismétlés!
Ismétlés!”
Volt,
hogy saját zongoraversenyét a zongorától próbálta dirigálni, de közben lelökte
a gyertyákat a zongoráról. Egy másik hangversenyen pedig harsány mozdulataival
a kórusból ütött le egy fiút.
Ahogy
hallása romlott a zenészek egyre inkább figyelmen kívül hagyták a jelzéseit és
inkább az elsőhegedűsre figyeltek. Végül megkérték, hogy hagyjon fel a
vezényléssel és maradjon csak a zeneszerzésnél.
Ludwig
van Beethoven, volt ez az ember, aki engedett a kérésnek. Belátta, hogy neki
más talentuma van, hogy neki máshol van a helye és a világ egyik legnagyobb
zeneszerzője lett.
Amikor
Isten Igéje bennünket alázatra tanít, akkor sokak vélekedésével ellentétben nem
passzív meghunyászkodásra ösztönöz, hanem arra, hogy vegyük számba az Istentől kapott
lehetőségeinket, lelki ajándékainkat, álljunk a helyünkre és használjuk őket.
Hiszen,
ebben a múló földi létben nincs nagyobb ostobaság, mint olyan dolgokra
fecsérelni az időnket, erőnket, melyre nincs képesítésünk. Ott lébecolni, ami
nem a mi helyünk. Nem beszélve arról, hogy ezzel mások, az oda illők helyét
bitoroljuk el.
Sőt,
az apostol arra figyelmeztet, ha dacoskodunk, ha harcolunk az Istennel, ha
büszke, öntelt módon szembe megyünk akaratával, akkor azt a mennyei helyet is
elveszítjük, amit Jézus most készít számunkra.
Szóval
a mai nap nagy kérdése: Hol a helyed? Állj a helyedre!
