Örömteli kódfejtés

Most azonban, miután a bűntől megszabadultatok, és Isten szolgái lettetek, már ez meghozta nektek gyümölcsét, a megszentelődést, amelynek vége az örök élet.

A kommunikáció egy többlépcsős kódrendszer. Ez így bonyolultnak tűnik, de egyszerűen annyit jelent, hogy két fél közti kommunikációhoz szükség van egy közös kódra (pl. közös nyelv), amin keresztül információt cserélnek. Amennyiben az adott kód a fogadó fél oldalán eltér akár kis mértékben is a feladó kódolásának jelentésétől, máris kész a káosz.

Van egy elméletem, miszerint a legnagyobb baj akár egymás megértésében, akár a Biblia értelmezésében legtöbbször azzal van, hogy nem értjük a szavak jelentését. Vegyük példának okáért a fent olvasható verset. Amikor elolvassuk, mind más és más fontos üzenetet találunk benne, egyszerűen azért, mert bizonyos szavak mögött mást értünk. Ilyen például a szent szó. Ezzel sokszor bajban vagyunk. Mondjuk lehet érdemes lenne megpróbálni azt megérteni, Pál mit akart mondani vele. Ahhoz, hogy ezt megértsük, meg kell vizsgálnunk mindent. Igen, mindent. Meg kellene nézzük, hogy milyen nyelven írja Pál a levelet, illetve hogy az adott nyelven vajon pontosan mit jelentenek a szavak amiket ír. Aztán érdemes megvizsgálni pontosan kiknek írja Pál a levelét, milyen világnézetű embereknek. Milyen történések következtében írja a levelét...

Nagyon sok mindent érdemes lenne kutatni, de hát erre kiknek van ideje? Segítek, nekünk teológusoknak, mert ez a munkánk.

Érdemes elolvasni az egész fejezetet. Pál végig arról beszél, hogy Isten kegyelmet ad ajándékba Jézus kereszthalála által. Ez pofon egyszerű. Jézus meghalt, hogy én és te élhessünk örökre. A gyümölcs, a megszentelődés azt jelenti, hogy Isten elkülönített bennünket egy bizonyos célra, ami nem más, mint az örök élet. Isten nekünk adta ajándékba az megváltást.

Jézus azért halt meg, hogy te élj. Ez egy olyan ajándék, amit nem vehet el senki. Mi ez, ha nem örömhír?

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Isten terve

A meghallgatott ima