Nem tart örökké
A fenti szakaszban a próféta a babiloni fogságba elhurcolt zsidóknak
hirdeti Isten üzenetét. Reményt, hogy lesz újrakezdés. Hogy a fogság nem örök
időkre szól, hanem megszámlálható (igaz, évtizedekben mérhető, de akkor is
véges) évekről, és ez a kitérő nem változtat azon a felálláson, hogy ők Isten
választott népe, akikkel terve van, akikre gondja van, és akiket kész újból
felépíteni.
Érezted már magad úgy, mintha fogságban lennél? Fogva tart a
téged ért trauma vagy a múltad, a káros külső elvárások, egy egészségtelen
istenkép, a saját mérgező gondolataid. Megesik, hogy ezt valamilyen formában
magadnak okoztad, de van úgy, hogy ez rajtad kívül áll, ezért semmit sem tettél.
Nem látsz kiutat, és úgy érzed, Isten is távol van tőled. Lehet
az is, hogy most te sem akarsz vele túlzottan közeli kapcsolatot ápolni, mert
csalódtál benne, mert olyan dolgok értek, amiknek nem kellett volna
megtörténniük. Talán félsz neki kimondani a valódi érzéseidet, ezért inkább hagyod
az egész vele való kommunikációt, csak a minimális „Jövel Jézusra” és egy
sablonos „Köszönöm Uram az elmúlt napot”-ra redukálva.
Ha még nem tapasztaltál ilyet, adj hálát érte, de próbáld
meg egy hasonló élethelyzetben lévő embertársad helyébe képzelni magad! Ha
pedig sejted, hogy miről beszélek, akkor csak hagyd, hogy Isten szavának reménye
elérjen a szívedhez!
Vége lesz a fogságnak. Nem tudni, mikor, de vége lesz.
Elmúlik, nem tart örökké, mert Isten még mindig Isten, és Ő nem mondott le
rólad. Ott van melletted akkor is, ha nem érzed. Akkor is, ha olyan dolog
történt veled, amire álmodban sem gondoltál.
A miértekre sokszor nincs válasz, így Ő csak azt kéri: bízz
benne! Adj még egy esélyt neki, és megtapasztalhatod helyreállítását. Ő a te
Istened, és te az Ő gyermeke vagy. Még mindig.
