Istené a dicsőség
Mit szólnál, ha azt mondanám, hogy bármilyen eredmény amit elérhetsz nem a sajátod, hanem valaki másé? Mit szólnál, ha minden teljesítményedre annyit reagálnának az emberek, hogy nem te érted el, hanem valaki más rajtad keresztül? Mit szólnál, ha a munkahelyeden egy komoly projekt teljesítése, egy probléma megoldása, egy fejlesztés végigvitele után a főnököd kiállna, és elmondaná mindenkinek, hogy ez az ő eredménye? Fájna, ugye?
Múlt hét csütörtökön egy kis gyakorlati teológia gyorstalpalót olvashattunk. Ha esetleg nem olvastad, tedd meg, érdemes! (Ide kattintva megtalálod.) Ha az akkor tanultakat erre az igére is alkalmazzuk, teljesen mást jelent, mint kiragadva egy mondat.
Na de akkor alkalmazzuk az első szabályt, és nézzük meg közelebbről ezt a szakaszt! Pál a Filippibeli gyülekezetnek írja sorait, akik rendszeresen támogatták a munkáját akár anyagi segítséget nyújtva. Ezt hálálja meg a levele végén. Elmondja, hogy nem ezért szereti az itteni embereket, de értékeli a segítséget. Főleg azért, mert ők is nehéz körülmények között élnek.
Pál nem azt mondja, hogy nem a gyülekezet eredménye amit elért vagy tett. Pál egy áldást kér a gyülekezetre. Vágyát fejezi ki, miszerint szeretné ha Isten sokszorosát adná vissza mindannak amit ő kapott. Pál szeretné ha nem maradna az ajándék viszonzás nélkül.
Isten bőséges áldást osztogat. Nem spórol vele. Mindenkit szeretne megáldani. Szeretne téged is megáldani. Hidd el, nem spórol az áldással.
Ezért Istené a dicsőség.
