Mit gondolsz?

„Hogy többé ne legyünk kiskorúak, akik mindenféle tanítás szelében ide-oda hányódnak és sodródnak az emberek csalásától, tévútra csábító ravaszságától; hanem az igazsághoz ragaszkodva növekedjünk fel szeretetben mindenestől őhozzá, aki a fej, a Krisztus.”

Pál levele az Efézusiaknak 4.fejezet 14-15.vers

A gyermekkorom nagyobb része abban a hitben telt, hogy ha felnövök állatorvos leszek. Az állatok mindig közel álltak hozzám. Szerettem őket simogatni, babusgatni, ölelgetni… Aztán idővel rájöttem, hogy egy állatorvosnak a simogatásnál komolyabb feladatai is vannak és azok már annyira nem tetszettek… Az idő múlásával újabb álom fogalmazódott meg bennem, ami hivatássá nőtte ki magát és ami befolyásolta érdeklődési körömet, kutatási célomat és mindent, ami ahhoz a körhöz tartozott. Éreztem, hogy akkor leszek jó a hivatásomban, ha minél mélyebben kutatok benne és a részemmé válik, de ez nem csak a hivatás megélésével van így…

Szokták mondani, hogy „Az vagy, amit megeszel!”, én folytatnám azzal, hogy „Az vagy, amit gondolsz!”. Az életünket, tetteinket rengeteg minden befolyásolja és ezek a tényezők olykor hasznunkra, néha hátrányunkra alakítanak bennünket. A környezetünk zaja, az alapok nélküli „tények”, az elbizonytalanító és befolyásoló gondolatok mind-mind olyan útra terelhetnek, amelyen elfelejtjük, hogy kik vagyunk, Kihez tartozunk és hová tartunk.

Alakíts ki egy képet magadban, magadról. Figyelj arra, hogy ez a gondolat a helyes képet tükrözze. Ehhez a képhez útmutatást is kaphatsz a Bibliában: „A ti gondolataitok nem az én gondolataim, és a ti utaitok nem az én utaim – így szól az Úr. Mert amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak utaim a ti utaitoknál, és gondolataim a ti gondolataitoknál.” (Ézsa 55,8-9); „A hegyek és a halmok leomolhatnak, de az én szeretetem irántad soha nem ér véget.” (Ézsa 54,10); "Áron vétettetek meg. (1Kor 7,23)

Néha előfordul, hogy nem látod a helyes képet, nem látod a helyed a nagy egészben vagy a rossz hangok befolyásolnak. Ilyenkor emlékeztesd magad a fenti szövegekre és fordulj bátran Istenhez tanácsért és erőért!

Áldott napot!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

A meghallgatott ima

Isten terve