Örökké
Pál levele a kolosséiakhoz 2:12
Ez egy jel, hogy nem én, hanem Ő. Nem az én „jóképességiem”,
összeköttetéseim, erőm és önfeláldozásom, hanem az Ő szeretete. Egy jel, hogy
köszönöm. Mindazt, amit sosem leszek képes visszafizetni. Egy jel, hogy felhagyok
az önmegváltással, és most már a kapcsolat a lényeg, hogy együtt megyünk
tovább.
Egy jel, hogy elhiszem, elég az, amit Ő tett, és nekem azt
már nem kell, de nem is tudnám kipótolni. Egy jel, hogy már nem félek Tőle, nem
menekülök, mert találkoztam Vele, és megismertem valamit abból, milyen is Ő
valójában. Egy jel, hogy hiszek Benne, mindabban, amit tett és mondott, abban,
aki Ő a végtelen jelenben, hogy szeret, elfogad és begyógyítja sebeimet. Hogy Ő
minden bűnömet megbocsátotta, és Vele lehet az életem igazán teljes. Egy jel,
hogy elhiszem, Ő jó mindannak a hazugságnak az ellenére, amit mások
terjesztenek Róla. Elhiszem, hogy a legjobbat akarja nekem, hogy az út végén lesz
feltámadás és az oly régóta várt találkozás szemtől szemben Istennel.
Ez a keresztség. Nem a dogmákra, hanem Krisztusra mondott
igen. Nem az a pont, amit már elértem, amihez már kellőképpen eljutottam a
tökéletesség létráján, hanem amikor mindezt elengedem, mert rájöttem, egyedül Ő
képes megváltani. Nem az a pont, ami után már menni fog egyedül is, hanem ami
még jobban összeköt Isten Fiával.
Egy szimbólum, amiben átélhetem, milyen, amikor elborít az
Atya szeretete, amikor kicsiben meghalhatok Jézussal, és új életre ébredhetek
Vele. Egy döntés, egy ünnep. Isten áldozatának ünnepe.
És bár az alkalom sok esetben egyszeri, és egy életre szól,
a döntést minden nap megerősíthetem, minden nap emlékezhetek és ünnepelhetem annak
a szeretetét, aki elvette vétkeimet. Akivel eltemettek jelképesen a víz alá, és
Aki miatt mégis élhetek. Örökké.
