A megváltás ideje

„Mikor pedig eljött az időnek teljessége, kibocsátotta Isten az ő Fiát, aki asszonytól lett, aki törvény alatt lett, hogy a törvény alatt levőket megváltsa, hogy elnyerjük a fiúságot.”

Galátziabeliekhez írt levél 4. fejezet 4-5. vers

Szeretnél megtanulni zongorázni? Azt mondják, hogy ez a világ legkönnyebb dolga. Mindössze arra kell figyelned, hogy a megfelelő billentyűt a megfelelő időben üsd le.

Persze, a zongorázáshoz ennél azért több is kell, de nagy igazság, hogy a pontosság, a ritmus az élvezetes muzsika alapja. S ha ezt valaki, - főleg egy együtt zenélésnél, egy közös éneklésnél - figyelmen kívül hagyja, siet, vagy késik, abból csak zaj lesz.

Nem véletlen, hogy az idő, a ritmus, a sötétség és a világosság, az este és a reggel tervszerű ciklikus váltakozása volt az első, amit a Teremtő megalkotott. És ezt Őrajta kívül senki sem tudta és tudja ma sem megváltoztatni. A föld és a bolygók forgása, keringése annyira csodálatos rendszer, hogy ezer évekre visszamenőleg, vagy előre, másodpercre pontosan kiszámítható minden, a napfogyatkozás, a holdtölte, stb.

Tehát, az Örökkévaló diktálja az ütemet, Ő a ’világegyetem karmestere’, mi teremtmények pedig a zenészek. S mit, tesz, ha valaki közülünk felborítja a harmóniát?

Megáll, odaül közénk, egy lesz közülünk, megtanít kottát, Bibliát olvasni, majd megfogja a kezünket, a szívünket, és megmutatja, hogy hol, mikor, hogyan és mit kell játszanunk ahhoz, hogy megszólaljon bennünk és általunk a Bárány éneke.

Mindjárt kezdődik a világmindenség legnagyobb koncertje!

Gyere! Tanuld meg a szólamod!

Gyere! Énekeljük együtt: „Alleluja! mert uralkodik az Úr, a mi Istenünk, a mindenható. Örüljünk és örvendezzünk, és adjunk dicsőséget néki, mert eljött a Bárány menyegzője…” (Jel.19:6-7)

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Mint a villámlás

A törvény és a pogányok