Gyermekek örökké? Gyermekként örökké!
Az utóbbi időben többször foglalkoztatott ez az evangéliumi jelenet. Jézus felháborodása (Márk 10.14) amiatt, hogy a tanítványok nem engedik oda az anyukákat gyermekeikkel hozzá. Valamint az, hogy sokszor mi felnőttek jelentünk akadályt a gyermekek számára azzal, hogy megbotránkoztatjuk őket képmutató, rideg, önző viselkedésünkkel. Próbálom számba venni azt is, mi mindenre gondolhatott Jézus akkor, amikor azt mondta: „aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy kisgyermek, semmiképpen nem megy be abba.” Nem merném azt állítani, hogy sikerült mindent összegyűjteni ezzel kapcsolatban, de röviden megosztom, amit én megláttam.
Eszembe jutott egy jelenet, amikor egyik kisfiammal sétáltunk. Már akkora volt, hogy bátran járt önállóan, de a járdáról lelépés, még gondot okozott neki. Egy fél lépéssel haladt előttem, amikor odaértünk egy kereszteződéshez. Ő megállt és felnyújtotta a kezét, anélkül, hogy hátranézett volna rám. Olyan természetes volt számára, hogy segítséget kérjen, s az is, hogy számíthat rám…
Vagy egy másik esetben a tűzoltóságon látogattuk meg barátunkat, s abban az ajándékban volt részünk, hogy kisfiam beülhetett a tűzoltóautó kormánya mögé. Mikor indulnunk kellett, s hívtam őt, a következő pillanatban már ugrott is le a félelem minden jele nélkül. (Nekem meg éppen hogy sikerült elkapnom őt, olyan gyorsan cselekedett.)
Fantasztikus számomra látni az érdeklődést, a kíváncsiságot, a rácsodálkozást a picik szemében. Bele tudnak merülni dolgokba (játékba) úgy, hogy a külvilágról teljesen elfelejtkeznek, s közben az aggodalmaskodást meghagyják nekünk, felnőtteknek... Úgy tudnak örülni és lelkesedni, amihez hasonlót felnőtteknél csak nagyon ritkán látok…
Nem haragtartóak és többnyire könnyen megnyerhetőek a jónak… Őszinték az érzéseik kimutatásában mind örömükben, mind fájdalmukban. Tudnak bízni és ragaszkodni. Ösztönösen megérzik, milyen indulattal közeledünk feléjük. Képesek ráhangolódni a többiekre és együttérezni velük. Nyitottan közelednek másokhoz, előítéletek nélkül.
Mindezek olyan értékek, amelyeket, ha elveszítünk, akkor nagyon hiányoznak az életünkből. Legyünk felnőttek a megfontoltságban, az értelemben (vö. 1Kor. 14.20), de engedjük, hogy Isten elvegye a szívünkből az önzést, a keménységet, a merevséget, az előítéleteket, a keserűségeket és az aggodalmaskodást!
Legyen áldott a napod!
