Félek, de velem van az Úr!

„Velem van az Úr, nem félek; mit árthat nékem ember?”

Mindig is ámulattal olvastam a Dávid királyról szóló bibliai történeteket. Ahogy már fiatal pásztorfiúként a nyájat védelmezve szembeszállt a medvével, az oroszlánnal. Vagy, ahogy minden védőfelszerelés nélkül, egy parittyával és öt lapos kaviccsal a tarisznyájában szembenézett az óriással, vagy később a filiszteusok, az ammoniták, a moábiták, stb. sokkal sokkal jobban felszerelt hatalmas seregével.

Nem kiáltozott, nem jajveszékelt, nem remegett, nem sírt, nem volt sápadt, nem tört rá bénultság, légszomj, szívdobogás.

Én pedig…

Én pedig félek. Félek a betegségtől. A műtéttől. Hiába hessegetem el, mindig visszatér a legrosszabb eshetőség képe, hogy elveszítem, akit szeretek.

Félek az élet viharaitól, a kiszolgáltatottságtól, az ismeretlentől, a bizonytalanságtól, a magánytól, az elmúlástól.

Én félek itt a halál árnyékának völgyében!

És csak az vigasztal Uram, hogy Te itt is velem vagy.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Isten terve

A meghallgatott ima