Motiváció: szeretet


Pál egy újszövetségi vitára szeretne pontot tenni, mert a gyülekezetben arról vitatkoztak, hogy jelent - e többet az üdvösség szempontjából a körülmetélkedés, vagy sem. Pál egyszerűen fogalmazza meg: igazából egyik sem, mert a hitbeli tett egyedüli motivációja a szeretet, nem pedig egy fizikai jelnek a megléte vagy hiánya.

Mennyire egyszerű a választ ad Pál. Minden tettem hivőként, amely nem szeretetből fakad Isten, ember vagy természet irányában az semmit nem ér.

Egyik álmos reggelen, a férjem lámpaváltásra várva probált erőt gyűjteni az előtte álló napi feldatokra egy majdnem 2000 km-s táv után. Tekintete összetalálkozott egy holland biciklissel, aki fülig érő szájjal rámosolygott, az álmos,borostás arcú, fáradt arcú idegenre. Aznap valaki, akinek nem került semmibe, tett valamit szeretetből egy idegennel. Valaki örült ezen az álmos reggelen, hogy emberszámba vették. Valaki felé egy örömteli gesztust tettek. Valaki aznap a szeretet követe volt.

Annyi, de annyi szeretet hiányos emberrel találkozom naponta. Mindig azt kérdezem magamtól, hogy azokban a közeli és távoli családokban, akiknek ajándékba adta Isten őket, miért nem tesszük érezhetővé a szeretetet. Miért nem mosolygunk egymásra sokat, és miért nem ölelünk át eleget, miért nem támogatunk eleget...

Ha az embernek ennyire szüksége van a szeretetre, akkor mennyivel inkább akarja Isten, hogy MA, Én szeressek valakit(-ket), mert hívő ember vagyok.

Sem a körülmetélkedés, sem annak hiánya nem tart meg, csak az, ha a döntéseim, tetteim indítéka a Szeretet.

Ha valamilyen tervező vagy, tervezz szeretettel, hogy valaki számára amit eltervezel jó és megbízható legyen.

Ha nevelő vagy, nevelj szeretettel...
Ha hivatásos sofőr vagy, vezess szeretettel, és nem végig anyázva és alázva mindenkit...
Ha bizonyságot teszel hitedről, ne azért tedd, hogy kioktass, jól helyre rakj, hanem azért , mert szereted a másik embert és nem akarod, hogy lemaradjon arról a vonatról, amely a mennybe visz. 

Bármit dolgozol, bármit teszel és bármit hajtasz végre a hit nevében, azért tedd, mert szeretsz.

Aki Krisztusban él, ott szeretet által munkálkodik a hit. Mutasd ki ezt mások
 felé is Ma! 

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Mint a villámlás

A törvény és a pogányok