Megérte
János evangéliuma 19. fejezet 26-27. vers
Az a péntek délelőtt is olyan volt, mint a többi. A rómaiak a megszokott rendben végezték hétköznapi dolgaikat. Fel sem pillantottak a Koponya-hegyre, amelyet ismét három, keresztre függesztett haldokló bűnöző díszített. Sok zsidó vezető számára is csak azért volt különleges ez a nap, mert végre véget vethettek az istenkáromló názáreti rabbi három és fél éves ámokfutásának.
Csak Jézus néhány követője, családtagja és barátja gyászolt.
És az egész világegyetem.
Számtalan világ lakói, és megannyi angyal nézte könnyes szemmel, lélegzetvisszafojtva a jelenetet, amelyben a főhős feláldozza magát másokért. Ez mégsem csak egy megható mozifilm volt, hanem a kegyetlen valóság; a főhős a világegyetem Alkotója és Ura; és akikért feláldozta magát: egy sáros, jelentéktelen bolygó lázadó lakói. Látva az emberiség nagy részének közönyét, a szemtanúk talán azon gondolkodtak, megérte-e ez az egész.
Jézus, a világegyetem Alkotója és Ura mindeközben a Koponya-hegy egyik keresztjén szenvedett, és tudta, hogy ha ő most meghal, a Föld lakói mind élhetnek. Ő azonban nem egy jelentéktelen bolygó személytelen lakóit látta maga előtt. Ezek az emberek voltak a tanítványai, az anyja, a testvérei—de még a közönyös vagy ellenséges emberekben is saját teremtményeit, gyermekeit, barátait látta. Személyesen ismerte, szerette mindegyiküket, és nem akart elképzelni egy olyan világot, ahonnan bármelyikük is hiányzik.
Úgy gondolkodott, hogy az egész emberiség megmentésének csak akkor van értelme, ha minden egyes ember személyesen számít. Élete utolsó perceiben Jézus nem csak az édesanyjára és szeretett tanítványára gondolt, hanem rád, és rám is. És tudta, hogy megérte.
Így halt meg a kereszten.
