Bízz és bíztass!
"Volt egy József nevű ember, Arimátiából, a júdeaiak egyik városából, a nagytanács tagja, derék és igaz férfiú, aki nem értett egyet a többiek döntésével és eljárásával, mert várta az Isten országát. Ő elment Pilátushoz, és elkérte Jézus testét. Azután levette, gyolcsba göngyölte, és elhelyezte egy sziklába vágott sírboltban, amelyben még soha senki sem feküdt. Az ünnepi előkészület napja volt, és hamarosan kezdődött a szombat. Elkísérték őt az asszonyok, akik együtt jöttek Jézussal Galileából, és megnézték a sírboltot meg azt is, hogyan helyezték el Jézus testét. Azután visszatértek, illatszereket és drága keneteket készítettek. Szombaton azonban pihentek a parancsolat szerint."
Ma már a sírban pihen a Messiás. Élettelen, hideg testét a keresztről levették. Egy "idegen" eltemette saját sírjába, s most a világon csend honol. Az eddigi lelkes követők, és gyilkos szándékú ellenek egyaránt a némaság ködébe burkolóztak. A teste pihen a sírban. Ezen már nem lehet változtatni. Mintha még a föld is gyászolna. Egy szombat, amikor a tanítványok szíve úgy háborog mint még soha. Mindent éreznek a nyugalomnapon, csak békét és nyugalmat nem. Az ünnep sötét fellegekkel körülvett viharrá változott. A világ kifordult önmagából. A Mester halott.
Milyen fájdalom lehetett ez a nap! Mennyire félhettek a tanítványok attól, hogy most ők következnek. Ha nem is gondoltak ebbe bele, de az biztos, hogy Jézus elvesztése egy cél elvesztése volt. Az út elvesztése volt. Három és fél évig követtek valakit, és neki adták a teljes világukat, és Ő most mozdulatlanul fekszik egy sziklával lezárt sírban. Most mi lesz?
A húsvét szombatja nem a béke szombatja volt. A húsvét szombatja nem az ünnep szombatja volt. A veszteség és a fájdalom szombatja volt ez a nap. Jézus pihent a sírban, de a tanítványok nem. Mind feszülten várták a nap végét, nem tudva hogyan tovább. Te már tudod, hogy holnap feltámad, de ők még nem. Ma sem ünnep ez a nap mindenkinek.
Ma légy vigasz annak aki gyászol! Ma légy támasz annak, aki botladozik! Ma légy béke annak, aki lelkében háborog! Ma légy testvér annak, aki egyedül van!
Ma bízz és bíztass!