"Félőlényből egyszer és mindenkorra: Élőlény"
Ennek nem lesz jó vége. Nagyon nem. El fog jutni a híre
hozzájuk, vagy meghallják a saját fülükkel, hisz akkora hangon kiabálnak. Erre
nem gondol senki? Még Ő sem? Sose volt körülötte ekkora csődület, és eddig
akárhányszor királlyá próbálták tenni, mindannyiszor elment, otthagyta őket.
Most miért tűri ezt? Hát nem látja, hogy ebből nagy botrány lesz? Én mondom,
itt még vér fog folyni.
Minek jöttem fel az ünnepre? Miért nem maradtam otthon? Baj
lesz ebből, meglátjátok! Hiába próbálom csitítani őket, valamelyik meg sem
hallja, a többiek pedig csak legyintenek, és kiáltják tovább, hogy „Áldott a
király, aki az Úr nevében jön! A mennyben békesség, és dicsőség a magasságban!”
(Lukács evangéliuma 19:38)
Békesség… Na, az nem lesz itt. Meghallják, és ránk jönnek
karddal és lándzsákkal, mert nekünk nem lehet királyunk, császárunk van. Mert
nem vagyunk, és már nem is leszünk soha szabadok.
Hát itt mindenkinek elment az esze? Leveszik a felsőruháikat
meg ágakat vagdosnak, hogy ne a poros úton baktasson szamarán a Názáreti. Fel
fog tűnni nekik, és nekünk végünk. Még azt a kicsike nyugalmunkat is
elveszítjük, amink eddig megvolt.
- Mester, nem gondolsz ezzel? „Mester, utasítsd rendre a
tanítványaidat!”
- „ha ezek elhallgatnak, a kövek fognak kiáltani.” Ezt az
örömet nem lehet elnémítani. „Ne félj, Sion leánya, íme, királyod jön,
szamárcsikón ülve.” (János evangéliuma 12:15)
És ezt komolyan gondolja. Semmi félelem nincs a szemében,
tekintete örömet áraszt, de van benne valami megfoghatatlan,
megmagyarázhatatlan szomorúság is. Mint aki sokkal többet tud mindannyiunknál.
Így hát követem. Idővel rámragad valami a tömeg izgatottságából, bár a szívem mélyén
érzem még mindig azt a hideg, szorító érzést. Nem lesz ennek jó vége.
De nem folyik vér. Legalábbis aznap nem. Később is csak az
Övé és két ócska bűnözőé. De az Ő szemében akkor sincs félelem, és ez valahogy
elveszi belőlem az „Ugye én megmondtam!” diadalát. Hosszú idő telik el, mire
összeáll végül valamelyest a kép. Hallgatom a halászok beszédét, látom, hogyan
nő egyik napról a másikra a Názáretit hirdetők közössége, és egyre jobban
értelmet nyer annak a pálmafás vasárnapnak az emléke.
Mert az a szabadság ünnepe volt. A szabadságé, amit Ő szerzett meg nekünk. Mert nem lehet félelemben élni, nem lehet attól rettegve tengetni a napjainkat, hogy vajon ki hallja meg, ki látja, ki mit gondol róla? Isten szabadságot adott nekünk az Ő vérével, és ezt már nem veheti el tőlünk senki. Hát kiáltsd te is: Hozsánna! És fogadd szívedbe az áldott Királyt!
(U.i.: A címet adó idézet Békés Pál: A Félőlény c. könyvéből származik.)
